A tegnapi nap magyar szinkronnal nézhettük meg a moziban Pierre Schöller: Államérdekből című, francia filmjét. A Transparency International szervezésében vetítésre kerülő filmre a szervezet az összes parlamenti képviselőt meghívta. A korrupcióról és a politikai élet szívtelenségéről, vezető beosztásban lévő képviselők köpönyegforgatásáról szóló alkotás igen érzékeny téma. Nem volt meglepő tehát, hogy a „parlamenti képviselőknek fenntartott helyek” táblácskával ellátott sorok szinte tátongtak az ürességtől. Tényként kell megjegyeznem ugyanakkor, hogy több mszp-s politikust is jelen volt.

„LMP-ést nem láttam egyet sem. Vagyis ketten elbicajoztak a mozi előtt.”
Hangzott el a vetítés előtti várakozás csendjében a bal oldali műkedvelőktől.

A film maga már korábban bizonyított. Számos díjjal büszkélkedhet és már témájából, de főként művészi ábrázolásmódjából fakadóan sok kritika érte.

Egy közlekedésügyi miniszter (Olivier Gourment) tevékenységét követhetjük nyomon, mely során folyamatos kettősség mentén halad a történet. A miniszter kő keményen harcol a pozíciójáért és a legdörzsöltebb szakértőket gyűjti maga köré, hogy előnyt kovácsoljon minden olyan eseményből, mely a rá terelheti a figyelmet. Ugyanakkor meg megtorpan, meg megáll, mikor szó szerint hánynia kell önmagától. A felháborító, érdek alapú képmutatástól. De előre halad. A hatalom és pénz útján nem szabad hosszas gondolkodással és etikával bíbelődni. Felkavaró, ahogyan például egy buszbaleset helyszínére sietve, a kamerák előtt empátiát színlelve próbálja megnyerni az embereket. Úgy tűnhet, hogy a gyászoló családokért aggódik, de valójában jobban aggasztja, hogy a tévében a nyakkendője színe nem illik majd az öltönyéhez.

Franciaországot folyamatosan azzal áltatja, hogy hazájához hű közlekedésügyi miniszterként nem hajt végre privatizációt, de a politikai, taktikai sakkjátszmájában végül úgy tűnik, hogy „jobban megéri” a privatizáció mellett dönteni. Ez komoly fejtörést okoz főhősünknek. Még emberileg is megérinti. Folyamatosan láthatjuk, ahogy önmarcangolása kihat a magánéletére. Művészi képek avatnak be minket a miniszter zaklatott álmaiba, gondolataiba. Megrázó események sora „igyekszik” helyes utat mutatni a megfáradt politikusnak, és egy halvány fény kezd pislákolni, a becsület és korrektség felé vezető alagút végén.

De… mindig van egyszerűbb út. Meghunyászkodni? Elismerni a tévedést? Azt már nem! A közlekedésügyi miniszter áthelyezteti magát, ezzel tisztára mosva a kezeit. A privatizáció megvalósulhat, tízezrek elveszítik a munkahelyüket, de a megoldás gyors volt és fájdalommentes. Legalábbis a miniszter szempontjából. Számít más?

Köpönyegforgató, egoista, hazug karrierjének rögös útján mindössze egyetlen őszinte mondata hangzik csak el, amit a feleségéhez intéz: „Ha ismernél, nem szeretnél.”

Előzetes

Galéria