Adott két tehetséges fiatal, akik sikeresek a munkájukban, ám a párkapcsolati vizsgán sorra megbuknak. Éppen gallyra megy jelenlegi kapcsolatuk, így indul a film. Igazán ötletes az indítás. Mindkét pasi késésben van a randiról. A néző eleinte azt hiszi, hogy a két főszereplő már egy pár. De nem. Jamie New Yorkban, Dylan Los Angelesben randevúzik. Mindkettejük randevújuknak fiaskó lett a vége. A tartsunk szünetet vagy pihentessük ezt egy kicsit; csak ide vezethetett. Az újabb csalódástól való félelem miatt Jamie ezentúl nem kíván bedőlni a giccses hollywoodi szerelmes filmeknek és érzések nélkül fog kavarni. Dylan meg csak dolgozni és dugni akar. Hogyan szövődik észrevétlenül szerelem két olyan ember között, akik folyamatosan kapcsolatuk érzelemmentességét hangsúlyozzák?

Jamie munkaügyi fejvadászként talált rá Dylanre, a neves szerkesztőre. Munkakapcsolatukból barátság lett, nem mindennapos barátság. És ebből nem kevés bonyodalom származott. Volt párjaik szerint Dylan érzelmi sivárságban él, Jamie pedig érzelmi sérült. Ebben az érzelmileg kikapcsolt állapotban találtak egymásra. Jamie szerint valahogy le kell vezetni a feszkót. Dylan meg úgy gondolja, miért ne zavarnának le egy szexpartit? Az is olyan, mint a tenisz, egy játék.  Az ipadra letöltött bibliára esküsznek, hogy becsszó semmi kapcsolat, semmi érzelem, csak a szex. Bármi is történik, jóban maradnak. Nem tudták, de már az elején is több volt ez, mint barátság, csak egyikük sem ismerte be. Egymás szemébe nézve Dylan igézőnek látta Jamie szemeit, szépnek a száját és Jamie-nek is tetszett, amit látott. Ő is szépnek találta Dylant, a kezét, a mellkasát, a hangját. Fergeteges szeretkezésük jobb volt, mint a tenisz vagy a kocogás.

Dylan már az első napon Jamie életének része lett. Jamie magával vitte kedvenc helyére, egy magas tetőre, majd a Times Square-re, egy hatalmas utcabál kellős közepébe. Nagyon jól érezték magukat együtt. Együtt jártak ebédelni, bulizni, együtt nézték meg a szemekbe könnycseppeket csaló romantikus filmet, de csak, mint barátok. Úgy gondolták, egyikük sem jön be a másiknak és ettől lesz tökéletes a kapcsolatuk. Aztán jött a megbánás. Hülyeség volt, amit csináltak. A barátság fontosabb a szexnél, de a kettőjük közötti vonzódás még erősebb volt. És újra az ágyban. Jamie csak egy döngölő mozsár? Hosszú távon elég egy nőnek, hogy csak a szexre kell?

Eleinte úgy tűnt, hogy felesleges volt beleírni a filmbe Tommyt, a meleg sportszerkesztőt. Zavaró volt szexuális töltetű nyomulása Dylanra. De fontos szerep jutott neki. Ő volt az egyik, aki meglátatta Dylannel, hogy a nők gyönyörűek, elegánsak, rejtélyesek, bölcsek, érzékenyek és sokkal értékesebbek a férfiaknál. De Dylan még nem hallotta meg, hogy nem az számít, kivel bulizik pénteken, hanem az, hogy kivel tölti a szombatot. Dylan még félt az elköteleződéstől. Ő csak kavar, ők csak szexelnek, Jamie nem a csaja, csak a barátja. Ezt még a nővére se hiszi el neki. Szétválnak, átmenetileg belátják, hogy hülyeséget csináltak. Mással próbálkoznak, de egyiküknek se jött be a szex egy másik nővel, pasival. Jamie-re se hat anyjának bölcsessége, hogy mindenkinek megvan a maga hercege, csak fel kell tudni ismerni! Még nem látják egymásban a herceget, az álomnőt. Azt hitték, lazán szexelhetnek anélkül, hogy bármit is kockáztatnának. Kockáztatták a lelkük nyugalmát. Dylan még mindig nem hallja meg kollégájától azt, hogy egyszer majd eljön az a nő, akitől eláll a lélegzete. Még mindketten a carpe diem életérzésnél tartanak, a pillanat adta gyönyör legteljesebb megélésénél. Jamie sem tudja magáról, hogy ő sem elég érett az elköteleződésre. Fontosabb a munkája, egyébként sem heverte ki még az előző kapcsolatait, azt sem, hogy legutóbb is dobták. Dylan nem a fiúja, csak a barátja. Anyja szerint hobbi pénisz. Még csak egymás spanjai. Jamie elkíséri Dylant a családjához és innentől kezdve mélyül el a kapcsolatuk. Bántás, megbántottság, visszahúzódás a csigaházba, félreértés, munkába menekülés, szakítás bonyodalma visz közelebb a happy and-hez. Dylan apjának jó tanácsa pedig az egymásra találásukhoz. Túl rövid az élet, kár elpazarolni! Jó volt végignézni az útkeresésüket. Már nemcsak barátok, a legjobb barátok. És mi lesz a szerelemmel? Az első randin kiderül. Itt és így kellett volna kezdeniük!

A két főszereplő közül Jamie szerepében Mila Kunis volt a karakteresebb, az egyedibb. Sikerült egyéniséget faragnia ebből a vagány fejvadász nőből, aki imádja a romantikázást, de jobban izgatja a romantika, mint az, akivel csinálja. Kemény egy csaj, ugyanakkor sérült érzelmileg. Mila Kunis remekül lavírozott e kettősségben. Mindkét arca hiteles volt. Jól játszotta az érzelemmentes szexpartner, a jó barát szerepét is. Tetszett szerelembe esve, megsebzetten is. Pikali Gerda Jamie magyar hangjaként, kiváló választás volt. A fiatal színésznő remekelt. Mila Kunis-szal együtt igen színvonalas alakítást nyújtottak.

Dylan. Justin Timberlake számomra nem elég férfias. Kölyökarcával túl fiatalnak tűnt. Nem elég határozott sem neves művészeti szerkesztőként, sem hódító, ám kapcsolataiban tartózkodó férfiként. A szeretkezés jeleneteiben viszont igen emberi volt. Érzékeny, érzéki. Összességében elfogadható partnere lett a határozott, igen rámenős, munkamániás Jamie-nek.

Csupán a film mellékszereplői voltak Bryan Greenberg, Jamie átmeneti, leakasztott udvarlója (Parker), Richard Jenkins, Dylan apja (Mr. Harper) és Dylan nővérét (Annie-t) játszó Jenna Elfman. Nem sok lehetőségük volt tehetségük csillogtatására. Szerepük szerint a két szülő, Lorna (Patricia Clarkson) Jamie anyja és Mr.Harper (Richard Jenkins) Dylan apja jó tanácsaikkal fontosak, hangsúlyosak voltak. Patricia Clarkson jól hozta a fiatalságát vesztő, azt mindenáron megőrizni akaró, állandóan pasizó, kicsit szabad szájú rossz anya figuráját. A megöregedett és megbetegedett férj és apa (Mr.Harper) időnként elveszítette az időfonalat és kapcsolatát a valósággal, aztán egyik pillanatról a másikra normális lett. Richard Jenkins váltásai élesek, jók voltak.

A film legeredetibb figurája Tommy, a meleg sportszerkesztő. Először irritáló volt férfiatlan magatartása, aztán egyre szimpatikusabb lett a bölcselkedéseivel. Fura figura volt, de tetszett, ahogyan a másságát felvállalta. Woody Harrelson emlékezetes volt e szerepében.

A film szex vonala igen érdekesen alakul. Érzelem nélküli szexszel kezdték. Barátok, akik kefélnek? Aztán azok sem. A barátok nem savazzák egymást, olvassa Jamie Dylan fejére. És jön a felismerés, hogy Dylannek csak szexre kellett.  Amikor feltámadt az érzelem, nem volt többé szex köztük. Ki hitte volna, hogy e film főszereplője a szerelem lesz? Jamie fejvadászként azt ígérte Dylannek, hogy megváltoztatja az életét. Megváltoztatta, de nőként. És megváltoztatta Dylant is, aki rájött, ez a lány lehet az igazi. Harcolt érte? Aki megnézi a filmet, megtudja.

 

Barátság extrákkal – Friends with Benefits (2011)

Rendező: Will Gluck

Szereplők: Justin Timberlake, Mila Kunis, Patricia Clarkson, Jenna Elfman, Richard Jenkins, Bryan Greenberg, Woody Harrelson, Nolan Gould, Emma Stone

109 perc

 

DVD infó

  • Hangok: magyar (DD 5.1), angol (DD 5.1), cseh (DD 5.1), orosz (DD 5.1), lengyel (DD 5.1), török (2.0 Surround1)
  • Feliratok: magyar, angol, arab, bolgár, horvát, cseh, észt, görög, ivrit, hindi, izlandi, litván, lengyel, portugál, román, orosz, szerb, szlovák, szlovén, török
  • Képformátum: 16:9 NTSC
  • Extrák:
    • Interaktív menü
    • Közvetlen jelenetválasztás EXTRÁK (eredeti nyelven!)
    • Vidám forgatási felvételek
    • Audiokommentár Will Gluck rendező valamint Justin Timberlake és Mila Kunis közreműködésével
    • Kimaradt jelenetek választható kommentárral

Előzetes