Két dolgot le kell szögeznünk az elején. Egyrészt, hogy életemben ilyen bugyuta mesét még nem láttam. Másrészt valaki elég nagy bakot lőtt a magyar forgalmazónál azzal, hogy hazai gyerekek számára ismeretlen mesehősökkel teli sztorit hozott be az országba. Jó-jó, vágom én, hogy Dreamworks, akinek a Shrek örökérvényű garanciát előlegezett meg a komputeranimációs gyerekszórakoztatás terén – méltán, ugyebár. De Dér Jankóra, Homokemberre és Fogtündérre apellálni a Dunától keletre…? Elég merész húzás…

Mindezek ellenére – és ez volt a nap meglepetése – fergeteges darab az Öt legenda, gyereknek és felnőttnek – főleg az utóbbinak – egyaránt. Közeleg a december, a Télapó és a Karácsony szezonja, és a szokványos és jól bevált ünnepi történetek (Grincs, Karácsonyi ének, Télapu) már feldolgozva, legtöbbjükről többszörös bőr lehúzva az egyre pocsékabb folytatásokkal. Mit tesz ilyenkor a Dreamworks kreatív stábja? Előkapja a tarsolyából Dér Jankót (Jack Frost), aki totál ismeretlen a kelet-európai gyerekek számára, és aki leginkább az amerikai mesékben hozza meg a deret, jeget és havat, amikor beköszönt a tél.

Az öt legenda (és egy csöpp távol keleti filozófiát is adva a sztorinak: öt Őrző) tagjai közé tartozik még  a Homokember, aki az észak-nyugat európai folklórban jó és szép álmokat hoz a gyerekeknek, illetve mágikus homokot szór a szemükbe, hogy elálmosodjanak. A Fogtündér hagyománya csíráiban terjedni látszik kis hazánkban is, mert több szülőtől hallottam már, hogy éjjelente apró ajándékot vagy pénzt csempész gyereke párnája alá a kihullott tejfogakért cserébe. (Mármint a Fogtündér csempész, akarom mondani…) A brigád szerves tagja  még a mi kölkeink által is jól ismert, meglepő küllemű Húsvéti Nyúl, aki leginkább egy lestrapált vietnámi veteránra hajaz. A minden nemzetiségű kiskorú által favorizált Télapó a mesebeli ’A-Team’ vezére. Kétségkívül a legeredetibb megközelítés duhaj kozákként, kigyúrt jobb és bal alkarjára tetovált ’Naughty’, vagyis csintalan, és ’Nice’, vagyis jó ( – értsd: gyerek!)tetoválással ábrázolt Mikulás. Öt legenda, mínusz három, vagyis kérdés, hogy a két ismert karakter, Santa és Bunny elviszi-e a hátán az érdeklődést a 6-16 éves magyar gyerekek körében.


Naughty and Nice

Sajnálatos, hogy a jó sztorihoz szükségeltetik egy konfliktus, egy megoldandó probléma és egy gonosz főhős is. No, itt billen meg egy kicsit a Dreamworks hajója, mert a semmiből előráncigált Mumus (a populáris kultúrában leginkább a horrorfilmekben feltűnő Boogieman) elég satnya figura. Az ötlet, miszerint a gyerekek álmait rémálommá változtatja, illetve elveszi a hitüket a képzelt/létező mesehősökben, szelíden szólva is egy fantáziátlan és erőltetett kényszermegoldás. (Csöppet félelmetessé akkor válik, amikor a végső összecsapásban Mumus fekete szurok lóserege Wagner képzeletbeli walkürjeinek pokoli lovasainként jelenik meg.)

Dér Jankó mentségére legyen szólva, hogy a film felére már az irritáló bajkeverőből roppantul szerethető, szimpatikus hőssé válik. Az imidzse meg egyszerűen kafa, a menő kis hoodi-jával, meg a laza hófehér (t.i. jéggé fagyott!) tincseivel együtt. (Naná, hogy Ken mehet a levesbe…) Még a Fogtündér is belezúg kicsit, és a végén, amikor fény derül múltjának személyes tragédiájára, bizony elmorzsolgatunk egy könnycseppet balfelől üldögélő csemeténk jobb szeme sarkában. Egyszóval a sántikáló történeti szál és kevésbé sziporkázó dialógusok mellett lassan megbocsájthatóvá válnak a mese hiányosságai, főleg ha olyan ötletes és vicces kompenzációkat is kapunk, miszerint a Télapót jeti testőrök őrzik, – akik mellesleg Stargate típusú portált generálnak az északi sark felé… cool!

(Off topic: elnézve a felmentő sereget, azért beugrik némi dejavu, hiszen nagy részüket láttuk már egy igen szerencsétlen darabban, a 2006-os Télapu 3.-ban. Ott ugyan a Fogtündér egy klimax felé hajló, kissé testes férfi, a Húsvéti Nyúl egy gagyi maszkban parádézik, a Homokembert pedig egy folyton bárgyún vigyorgó afroamerikai személyesítette meg – bátran kijelenthető, hogy ezek felejthető alakítások voltak. Na, ebben az orbitálisan zavaros folytatásban bukkant fel Jack Frost, akit a jobb időket megélt Martin Short játszott. Mind a film, mind a szerep, mind pedig a negatív karakter eltűnt a süllyesztőben. Némileg talán ezek újragondolásaként rukkolt elő a Dreamworks az Öt legenda figurájával – remélhetőleg maradandóbb sikerrel.)

Na szóval, ahogy ezek így öten összeállnak, olyanok, mintha az X-men, gyerekeknek szánt animációs adaptációjából léptek volna ki, így a 6 év alattiaknak nem ajánlott karikát simán kiegészíthetnénk az „akció-fantasy-rajzfilm” bekategorizálással. Sajnálatos, hogy az előzetes háttérismeretek nélkül  a Dreamworks által gyártott filmekben oly jól bevált frappáns utalások és szövegkörnyezetből való kiszólogatások is érvényüket vesztik: az például, hogy Franciaországban a gyerekek kihullott tejfogát egér viszi el, és hoz helyette újat, nem igazán közismert babona itthon. Így a Fogtündér „európai részleg” poénja sem esik le, és egész sok viccesnek szánt benyögés után nézünk bután és érezzük hülyének magunkat az „outsider”-ség miatt.


Dér Jankó

Ami viszont vitathatatlan, hogy a látványvilág egyenesen és lenyűgözően pazar. És ha tetszik, ha nem, végül is ez viszi el a hátán a sztorit elsősorban, és éri el azt a hatást, hogy a moziból egy idő után érdektelenség miatt kifelé ácsingózó gyerkőcök szüleit a székbe szegezi. Azért elképesztő azt elgondolni, hogy adott egy generáció (az enyém), amely olyan felejthetetlen, ám csupán kétdimenziós és hagyományos technikával pingált rajzfilmeken szocializálódott, mint az Idő urai, Macskafogó vagy a szigorúan (!!!) klasszikus Disney-k. Aztán vannak a mostani gyerekek, akiknek még nevük sincs a sokatmondó „Y-generáció” után. Ők azok, akik a számítástechnikával együtt fejlődtek és nőttek fel, a technológia és a multimédiás látványvilág őrültjei, akik szinte már képtelenek két dimenzióban és mono hangzásban vagy analóg látványvilágban gondolkodni vagy megnézni egy filmet. Én magam retrográd lévén ugyan kissé kételkedem, hogy miért kell minden egyes mesét ezentúl 3D-ben nyomatni. Azzal kapcsolatban meg egyenesen szkeptikus vagyok, hogy egy hétéves zokszó nélkül megtűri az idióta – és gyerekfej számára túlméretezett és rögzíthetetlen – 3D-s szemüveget egy teljes filmhosszig.

Jótanácsként mondom, hogy mielőtt elhozzuk a gyerekeket moziba, végezzünk el velük egy gyorstalpaló tanfolyamot angolszász mesehősökből. Úgyis mostanában az a ’trendi’, hogy otthonosabban mozogjunk az amerikai hagyományokban, ünnepekben, popkultúrában és mesehősökben. Emellett azonban el lehet gondolkodni azon, ami NEKÜNK van, és a ’hazaiból’ kihozni a legtöbbet. Ki tudja, talán külföldön is sikert aratna a Világszép Nádszálkisasszony és a Hétszűnyű Kapanyányimonyók szerelmi története, a Csillagszemű Juhász és Lúdas Matyi rivalizálásával, Kacor Királlyal megspékelve, animációban interpretálva.

Galéria