A 2001: Űrodüsszeia 1968-ban került bemutatásra, Arhur C. Clarke műve alapján (Az őrszem). Az egész mű a rendező kérésére született, közösen formálták, a könyv írásával párhuzamosan készült a film is. A film az evolúciót fogja át a kezdetektől, alapfeltevése, hogy az emberré válás útján az első lépések megtételéhez földönkívüli segítséget kaptunk. Posztmodernnek tekinthető tehát már abból szempontból is, hogy megkérdőjelezi az egységes, abszolút érvényű világmagyarázó elveket. A modern jellemzője, hogy az emberek a tudomány és technika fejlődésének köszönhetően elhiszik, hogy a világot képesek uralmuk alá vonni, képesek feltárni titkait és birtokolni.

Mintha csak egy teljesen átlagos természetfilmmel kezdődne, főemlősök egy csoportjának mindennapjait figyelhetjük, az időpont 4 millió évvel ezelőtt. Kubrick zsenialitása hogy képes mindent a képek nyelvén elbeszélni nekünk, a zenével csak fokozza a hatást. A kopár, kietlen vidéken mindennapos a küzdelem az életbenmaradásért, kevés az élelem és a víz, ragadozók fenyegetik őket folyamatosan. Egy nap azonban teljesen megváltozik az életük, és a bolygó sorsa is ezáltal. Egy hatalmas, fekete monolit jelenik meg barlangjuk előtt. Félelemmel, de az ismeretlen megismerése utáni vággyal közelítenek felé. Emiatt is lehetett képes az ember kiemelkedni az állatvilágból, bár gyaníthatjuk hogy a monolitot már nekünk szánták kifejezetten. Kísérteties hangok jelzik nekünk, hogy itt most egy hatalmas változás történik, bár ebből nem látunk semmit, csak a következményeket.

Az ember felemelkedése. Amikor felcsendül Richard Strauss Also Sprach Zarathustra-ja, és látjuk, ahogy ez a még majomszerű lény felfedezi hogyan képes csupán egy darab csont segítségével pusztítani, egyfajta rádöbbenés pillanata emberi mivoltunk alapjaira. Valóban minden innen eredne? Képesek lennénk uralni világunkat a felfedezett eszközök segítségével?

A modernitás egyik feltételezése, hogy az eszközök és a tudomány fejlődésével az életünk is jobbá tehető a megismerés által. Ezt a modern haladáseszményt rázta meg alapjaiban az első világháború rémségei, a második világháború és a holokauszt ténye pedig egyenesen rácáfol erre.
Az űrodüsszeia már a legelején szembesít önmagunkkal. Bármi is volt az idegen civilizáció szándéka, az „ember” elkövette első gyilkosságát, innentől az emberiség fejlődése saját kezébe került. Nem tudhatjuk azt sem, hogy-e meg nem jelenített lények, akik a „tudással” ajándékoztak meg miért vették el a monolitot, illetve mikor pontosan. Talán azért tették mert csalódtak, de valószínűbb hogy azt akarják az emberiség járja végig saját útját ahhoz hogy egy magasabb szintre léphessen. Nyilvánvalóan szuperintelligens lényekről van szó, egyengethették volna utunkat, de magukra hagyták az emberiséget.

Érdekes hogy Kubrick úgy gondolja csak az emberiség hajnaláról, és jövőjéről érdemes említést tenni. A film közben semmilyen utalás nincs az időközben lezajlott fejlődésről, felfedezésekről, háborúkról. Az egyetlen, ami viszont nagy kontrasztban áll a film rendkívül bravúros, jövőt bemutató képi világával Richard és Johann Strauss, Bartók klasszikusai. Keringőt jár az űrben a hipermodern űrállomás. Jövőbeli identitásunk megértéséhez kultúrtörténetileg csak ezek a zenék adnak támpontot. Földi életképeket sem láthatunk, és az űrállomáson és az űrbázison sincs nyoma az emberi kultúrának, minden eszköz a funkciójának van alávetve.

Gyakorlatilag még a hidegháború közepén vagyunk, amikor a film készült, 2001-ben feltételezhetőleg már békében van egymás mellett a két szuperhatalom, legalábbis a találkozás az oroszokkal az űrállomáson indulatoktól mentes, semleges jelenet. A kor hihetetlen gyors technikai fejlődése teljesen elképzelhetővé tette azt, hogy akár már 2001-ben holdbázis épülhessen. Számos vízió megvalósult, például a táblagépek vagy akár a videotelefonálás (skype)
Jellemzője még lassú, egyenletes folyása, bőven hagy nekünk időt elidőzni a részleteken, szinte magába szippant az atmoszféra. Kubrick életének egyetlen Oscar díját kapta ezen film speciális képi effektusaiért. A film egyik csodája, hogy egyetlenegy vágással 4 millió évet ugorhatunk az időben, és csodálatos metafora hogy a feldobott csont hirtelen a Föld körül keringő űrállomássá változik.

Az emberiség talán egy új lehetőséget kap a monolit újra felfedezésével. Expedíció indul a Holdra egy rejtélyesen sugárzó anyag feltárására, amit már úgy emlegetnek mint az emberiség történelmének legjelentősebb felfedezését. Kísérteties, ahogy az évmilliókkal ezelőtt lejátszódott jelenet ugyanúgy megismétlődik, gyakorlatilag csak a helyszín más. Ezzel megkédőjelezhetjük hogy valóban történt-e fejlődés 4 millió év alatt. Mind a három színt ez a rejtélyes kő köti össze, posztmodern jellemző a történet a történetben, ami itt is érvényesül.

A monolit jeleket kezd sugározni a Jupiter felé, az amerikai kormány pedig egy újabb expedíciót szervez, aminek a küldetése titkos az egész világ előtt. Innentől egy újabb érdekes probléma merül fel, mégpedig a mesterséges intelligencia kérdése. A számítógépek megjelenésekor már egy időben vizionáltak egy olyan lehetséges jövőképet, melyben a gép öntudatra ébredhet, ebben is úttörő ez az alkotás. A HAL-9000 szuperszámítógép nevében az IBM-re utal (csak eggyel kell arrébb tolnunk az ABC betűit). A tökéletes ember alkotta tárgy kellene hogy legyen, gondolkozik, soha nem tévedett még, és még érzelmi kifejezésre is képes. Mégsem lehet az, mert a saját képünkre formálták a tervezők. A tudományosság kétségbevonása jelenik meg ebben a formában, hiszen tudatot akartak adni a gépnek hogy az ember még komfortosabban érezhesse magát a közelében, ugyanakkor nem sikerült elkerülni hogy ne hibázzon. A gépet csak egy pirosló lámpa szimbolizálja, ami egyben a szeme is, és Kubrick meg is mutatja a gép szemével amit lát, azonosulhatunk vele. A programja szerint a küldetés teljesítése a legfontosabb, és ebben gátló tényezőként ismeri fel az embert. Megpróbálja elpusztítani az űrhajó legénységét, ám David Bowmannek sikerül visszajutni az űrhajóba és kikapcsolni HAL-t. Megható jelenet amikor a gép, csupán áramkörökből és vezetékekből álló arctalan szerkezet énekelve próbál Dave érzelmeire hatni hogy ne kapcsolja ki. Verseny az ember és a gép között az evolúció következő fokáért.

Bowman végül egyedül érkezik meg a Jupiterhez, ahol olyan dolog történik vele amit Kubrick képekkel próbál meg visszaadni, szavakkal ugyanis kifejezhetetlen. A nyelv kifejező erejének korlátoltsága az egyik legnagyobb börtönünk, Kubrick képekben tökéletesen át tudja adni az élményt. Idő és térérzékünk változik meg eme csodálatos esemény hatására mely egyszerre meghökkent és lenyűgöz. Hiába próbálnánk kitalálni mi történik, úgysem sikerülhet. A világmindenség, de még közvetlen környezetünk is kiismerhetetlen elménk számára. A Heisenberg-féle határozatlansági reláció a kvantummechanika egyik alapelve, mely szerint már pusztán a megfigyelés ténye is befolyásolja a megismerést. Az ember hiába szeretne mindent magának, hiába a hihetetlen technikai fejlődés, a végtelent nem lesz képes megérteni.

A film utolsó epizódja egyszerűen megmagyarázhatatlan, ahány néző annyiféle értelmezés létezik. Sőt mi több, minden egyes újranézéssel újraértelmezhetjük a művet. A szoba klasszikus berendezése ókori műtárgyakkal, a törött pohár, ahogy pár perc alatt leél egy életet egyetlen egy szobában, végül a halálos ágyán fölémagasodik a monolit; mind-mind szimbólumok.

Abban sem lehetünk biztosak hogy a végén mi történik: újjászületés, vagy már egyfajta magasabb értelmet hoz magával a Földre a magzat? Újrakezdi az életet a megismerés lehetetlenségének terhével, vagy már lesz benne valami több, az evolúció új lépcsőfoka? Meghökkentő és felkavaró is a 2001: Űrodüsszeia, mely címében is egy nagy utazóra utal, aki ez esetben nem más, mint maga az emberiség.

Galéria