Annak idején 2004-ben egy üdítően friss hangvételű, magyar viszonylatokhoz képest vagány látványvilágú film, az Argo komoly anyagi és kritikai sikereket ért el. A mára szinte kult státuszba került mozi az én tetszésemet is elnyerte, az évek során számtalan alkalommal döntöttem úgy, hogy újranézem. A filmet a korábban televíziós berkeken belül dolgozó Árpa Attila készítette, akinek ez volt az első rendezése. Kíváncsivá tett pusztán az a hír is, hogy Árpa regényírásra adta a fejét, hiszen ha elsőfilmes rendezőként egy máig vissza-vissza térő vendéget alkotott a DVD lejátszómba, vajon mi kerekedhet ki egy általa megírt krimiből? Örömmel merem kijelenteni: Csupa szórakoztató és izgalmas dolog.

A történet szerint három gondtalan kamasz teker a rákospalotai naplementében. Nem is sejtik, hogy életük talán legboldogabb napját hagyják maguk mögött. Nem sejtik, hogy alig pár év múlva a 90-es évek pesti alvilágában próbálnak majd felfelé törni, vagy legalább életben maradni. Lesz közülük, aki az ország legrettegettebb bérgyilkosává válik, lesz, aki nem éri meg a harmincas éveit, és lesz, akinek döntenie kell hatalom és szerelem között. Barátság vagy a biztos halál.

Árpa Attila első regénye a főszereplő, Levi alvilági karrierjének és szerelmének történetével mutatja be hitelesen a magyar olajmaffia korszakát, amikor milliárdok forogtak kockán, és a kivégzések mindennaposok voltak, sokszor mégis az emberi értékek és érzelmek döntöttek a bűnözők életéről vagy haláláról. Levi kamasz, aki vonzódik a bűnözőkhöz és vadregényes, izgalmas életükhöz. Felküzdi magát a pesti maffia elitjébe, de beleszeret az egyik nagyfőnök lányába. Hamarosan lehetetlen döntés előtt találja magát: ha megöli szerelme apját, ő lesz az új helytartó, de örökre elveszíti a lányt. Ha nem, egy csapásra véget ér a pályafutása, és ő maga válik célponttá.

A regény már első olvasatra is egyszerű célt tűz maga elé: Szórakoztatni. Ezt a feladatok maximálisan teljesíti is, hiszen a szinte tipikusnak mondható maffiatörténet eredeti magyar környezetben, a vadregényes 90-es években játszódik, karakterei pedig jellemzően tipikus magyar karakterek, akikkel vagy már valamilyen úton-módon személyesen is találkozhattunk, vagy a televízió képernyőjéről ismerhetjük őket. Árpa a könyv végén azt írja, hogy maguk a szereplők valódi személyek alapján íródtak, és a történet egyes vonulatai is felfedezhetőek a való életben. Talán ez az oka annak, hogy a szereplők minden kliséjellegük ellenére többnyire múlttal és motivációkkal is rendelkeznek, az olvasó tud értük tiszta szívből aggódni, vagy éppen utálni őket. A klasszikus zenekedvelő „albínó” gengszterfőnök, Oszkár például kifejezetten emlékezetes és eltalált karakter.

Árpa Attila le sem tagadhatná honnan érkezett, írói stílusa abszolút filmes, az általa lefestett helyszínek, szituációk, „vágások” mintha mind egy film kockái lennének. Sokszor volt a könyv olvasása közben olyan benyomásom, hogy a Holtomiglan valójában egy forgatókönyv. Éppen ezért maga a regény könnyen fogyasztható, izgalmas, véres és szórakoztató, pont olyan mint amilyet az Argo rendezőjétől elvárna az ember.

Árpa tehetséges polihisztornak tűnik, akinek ezentúl könyveire is érdemes lesz odafigyelni. Az Ulpius-ház kiadót pedig külön dicséret illeti, hiszen az a gondos odafigyelés, amivel szerzőiket, történeteiket válogatják, és az a letisztult design, amivel kiadványaikat felöltöztetik jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a minőségi, szórakoztató kortárs irodalmat újra divatba hozzák Magyarországon.

Galéria