A Duncan Shelley angolszász írói álnéven publikáló magyar író az általam előzőleg olvasott „Egy konspirátor feljegyzései” című blogkötetében már felvillantotta érdeklődési körének azon szeletét, amely a különböző eredetű és léptékű katasztrófákkal és azok hatékony túlélési módszereivel foglalkozik. Shelley most egy egész könyvet –tervek szerint könyvsorozatot- szentelt a nagy betűs TÚLÉLÉSNEK.

A Pokol Kézikönyve I. egy olyan sorozat első kötete, amely a különböző „poklokat” mutatja be szemléletesen, egy-egy kisregény formájában, majd a történetben felvázolt „pokol” kihívásaira kínál megoldást a könyv második felében. Olyan ez, mint egy tanóra, a jól szerkesztett, átgondolt, logikus felépítés hasznára is válik az olvasónak, aki úgymond kettő az egyben élményt kap, ha Duncan Shelley könyvét elolvassa. Egyrészt egy szórakoztató és izgalmas fiktív történetet, másrészt viszont a valóságban hasznosítható tudást, természetesen akkor, ha az olvasó komolyan is veszi a leírtakat. Ki ne gondolkodott volna el legalább egyszer azon, hogy mi lenne, ha egy szörnyű katasztrófa történne Magyarországon, és családját, értékeit menekíteni kéne? Kinek szólna először? Mit vinne magával, ha menekülnie kéne? A kitörő káoszban hogyan jutna ki épségben egy nagyvárosból? A katasztrófa után a modern világ „adományai” nélkül hogyan maradna életben? Nos, Shelley elgondolkodott és vette a fáradságot, hogy saját tapasztalatain keresztül válaszokat adjon a felmerült kérdésekre.

A Pokol Duncan Shelley értelmezésében szélsőséges tanácstalanságot jelent: olyan élethelyzet, amelyben korábbi tanulmányaink, tapasztalataink nem érnek semmit. Ennek a pokolnak a biztos ellenszere a TUDÁS.

A Pokol Kézikönyve I. egy elképzelt katasztrófáról szól: A paksi atomerőműben meghibásodás történik és a csernobilihoz hasonló tragédia fenyeget, vagy már be is következett? A könyv első felében egy kisregény formájában megismerhetjük a katasztrófa néhány átélőjének történetét, valós helyszíneken, reálisnak tűnő elképzelt szituációkban. Radioaktív csapadék, tomboló pánik, rémhírterjesztés, az ellátórendszer hiánya és egy maroknyi ember története ez, akik korábban elhatározták, kezükbe veszik a sorsukat, és felkészülnek a hasonló katasztrófa-helyzetekre. Az ő viselkedéseiket, döntéseiken keresztül Shelley kimondva- kimondatlanul tanítja az olvasót. Evelyn, Nomád, Sanyi, Ildi és társaik történetét követően, szinte szakkönyvekhez méltó precizitással Duncan Shelley leírja, mit tegyünk, hogy egy váratlan válsághelyzet felkészülten érjen minket és azt is, hogy ehhez milyen tárgyakra lesz szükségünk.

A válsághelyzetre való felkészülés minden esetben csoportokban történjen, maga a menekülés pedig, ha eljön az idő szigorú intézkedési terv alapján kerüljön végrehajtásra. A könyvből megtudhatjuk, mit pakoljunk az egyéni vészeseti felszerelésbe (PMQ- Personal Emergency Equipment), hogy legalább 6 hétig különösebb kényelmetlenségek nélkül túlélhessük azt az időszakot, amíg a rendfenntartó erők és a kormány felszámolja a káoszt (felmerülhet a kérdés: mi történik ha ez csak hosszabb idő alatt vagy egyáltalán nem következik be..). Háromfajta PMQ-t különböztet meg Shelley, kinek-kinek energiájától és pénztárcájától függően. Az első a Minimum, a második az Optimális és a legalaposabb felkészültségi szintet biztosító harmadik típusú az Ideális PMQ.
Az elolvasását követően két negatívum maradt meg bennem: A kiadvány kissé puritán megjelenése és a rövid terjedelem. Mint ahogyan Duncan Shelley-től megszokhattuk, érdekfeszítő stílus, átlátható szerkesztés és közérthető nyelvezet jellemzi jelen kritikánk tárgyát, így valóban megfelelően használható kézikönyvként is, ezt a tényt támasztják alá a könyv elején terrorelhárító és más szakemberek által írt ajánlók is. Aki a téma iránt érdeklődik, annak mindenképpen érdekfeszítő és talán hasznos olvasmány lesz a Pokol Kézikönyve, ám személyesen csak bízni merek benne, hogy a mi életünkben nem lesz rá szükségünk. Ám, ha eljön az idő, és bekövetkezne egy társadalmi összeomlás, mindenképpen az „ajánlott olvasmányok” kategóriából átkerül a „kötelező olvasmányok” közé.

Galéria