Réti László: Kaméleon
Ezzel párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a hasonló témájú regények iránt is, ám kevesen gondolnánk, hogy Magyarország is büszkélkedhet olyan íróval, akinek tollából a nemzetközi mezőnnyel mérten is színvonalas bűnügyi történetek kerülnek ki. Réti László ilyen ember- aki korábban Marcus Meadow álnéven vált ismert bestseller íróvá-jól tudjuk a magyar írói név sokszor kapásból elrettenti a könyvesboltba tévedőket. A népes rajongótáborra szert tett író azonban eljutott arra a pontra, amikor már saját neve is garancia a színvonalas és fordulatokkal teli történetekhez, olvasással átvirrasztott éjszakákhoz. Az író korábbi regényei vadonatúj, átdolgozott kiadásban saját nevén publikálva is elérhetőek immár az Ulpius-ház gondozásában.
A szerző „Kaméleon” című művét 2012.12.03.-án ünnepélyes könyvbemutató keretein belül mutatták be a rajongóknak, a sajtó munkatársainak és az érdeklődő olvasóknak Kárász Róbert műsorvezető tolmácsolásában. Tekintettel arra, hogy mindig is vonzottak a rejtélyek és az izgalmas kalandregények, kíváncsi voltam mit nyújthat nekem a figyelemfelkeltő című Kaméleon.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de számomra kiemelkedően fontos egy könyv külalakja, és a Kaméleon kézbe vételét követően magamban elismerően csettintettem egyet: Így néz ki egy igényes bestseller! A szemet gyönyörködtető, sejtelmes, ám a történetről vajmi keveset eláruló borító felkelti az olvasó figyelmét, arra ösztönzi, hogy kiderítse, mi rejtőzik belül.
A történet szerint Cameron Larkin rendőrnyomozó őrmester megcsömörlött. Elege van a nagyvárosból, ezért úgy dönt, a nyugdíjig hátralévő időt a vadregényes montanai hegyvidéken, álmos szülővárosában húzza ki. Azonban a sors közbeszól. Egykori akadémiai barátja, a segítségét kéri egy elsőre rutinfeladatnak tűnő gyilkossági ügy felgöngyölítésében.
Elsőre családon belüli erőszaknak tűnik, amikor az alkoholista apa holttestére rábukkannak, akit az évek óta rettegésben tartott fia gyilkolt meg, miután nem bírta tovább apja lelki terrorját. Ahogyan Cameron Larkin egyre mélyebbre ás az ügyben úgy válik számára és az olvasó számára is nyilvánvalóvá, ez az ügy bizony sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint azt elsőre gondolták…..
Réti László, aki korábban hosszú éveken keresztül rendőrnyomozóként szolgált, olyan hitelesen és életszerűen mutatja be könyvében a rendőri munkát, ahogyan az nagyon ritka manapság. A hitelesség azonban nem megy az élvezhetőség rovására, a stílus magyar írótól nem megszokott módon könnyed és fanyar, szórakoztató humortól sem mentes. A történet olvasása során úgy éreztem, hogy a könyv szinte „eteti magát”, a több, mint 500 oldalon át tartó nyomozás szinte egyik pillanatról a másikra a végéhez ért.
A főszereplő nyomozó, Cameron Larkin és általában véve a többi szereplő karaktere is olyan részletességgel van kidolgozva, ahogyan azt csupán a legnagyobb volumenű nemzetközi könyvsikerek némelyikében tapasztalhatja a hétköznapi olvasó.
Itt talán senki sem az, akinek elsőre látszik, de miután megismertük a cselekmény szereplőinek személyiségét, minden egyes döntésüknek súlya lesz, az olvasó szinte együtt lélegzik a történet hőseivel.
Az irodalomban csak úgy, mint a filmtörténetben számtalan rendőrkaraktert megismerhettünk, ám Cameron nyomozó még így is tud újat mutatni: könnyed, cinikus és gyarló.
A Kaméleon egy olyan könyv, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét, izgalmas, fordulatokban gazdag, jól megírt karaktereivel és hitelességével rabul ejt, mindeközben az olvasó könnyedén beleélheti magát az eseményekbe. Mi történt valójában a ranchon? Ki is valójában a halott? Miért és kinek fontos egy meddő aranybánya? És egyáltalán honnan a címválasztás?
A könyvből mindezen kérdéseinkre, és még talán többre is választ kaphatunk, ha Cameron őrmesterrel tartunk egy szövevényes nyomozásra. Vagy talán mégsem?
Mi, magyarok pedig ismét büszkék lehetünk arra, hogy van olyan kortárs magyar írónk, aki krimi műfajában is képes világszínvonalon alkotni, és csak bízhatunk benne, hogy számos világszerte ismert művészeink sorában hamarosan ott találhatjuk Réti László nevét is.