Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá Széles Sándor könyvének, A halálraítélt-nek az olvasásához. Nem tudtam, hogy hasonló botránykönyvet tartok-e a kezemben vagy sem, mint akkor, amikor Szepesi Nikolett könyvét kezdtem lapozgatni. Mindkettő az uszodák világáról szól, mindkettő őszintén tárja az olvasó szeme elé azt, amiről egy kívülállónak fogalma sem lehet. Hogy hogyan is készülnek az úszók a versenyekre, hogy milyen megfeszített fizikai és lelki munka zajlik egy-egy úszó felkészítése során, esetenként milyen belviszályok alakulhatnak ki úszók és edzők között.

Széles Sándor megosztja velünk azt, hogy milyen is az edzői lét. Hogy hogyan lehetséges valakiből a maximumot kihozni a VB-kre, az olimpiákra. Elénk tárja azt, hogy egy edzőnek milyen érzései, milyen gondolatai támadnak akkor, amikor a versenyzője megméretteti magát itt belföldön, sok esetben pedig külföldön. Őszintén elmondja, hogy mi dolgozik benne legbelül, amikor minden csak századmásodperceken múlhat. Megosztja az olvasóval azt, hogy mit érez olyankor egy edző, amikor a munkáját akadályok nehezítik, mert valaki vagy valakik irigyek, féltékenyek arra, hogy ő folytatja az „Úszópápa” által megkezdett munkát, és sorra gyűjti be az érmeket. No persze, nem olyan radikálisan, nem fizikai retorzióval neveli az úszókat, nem „Juliska nénivel”, ahogy anno a „pápa” tette.

A könyv elején és végén, mintegy keretbe foglalva taglalja az író, hogy milyen volt az, amikor hazaküldték a Barcelonában megrendezett VB-ről. Őszintén vall róla, hogy mennyire fájt neki, hogy nem lehetett ott Gyurta Danival ezen a versenyen, hogy csak a TV elől kísérhette végig a versenyt. Olyan fájdalom szűrődik ki a sorok közül, mint a közel 30 évvel ezelőtt megjelent Székely Éva könyvből, „A sírni csak a győztesnek szabad”-ból.

A könyvben párhuzamosan folyik két idősík. Az egyiken az író a barcelonai eseményektől indul el, a másikon pedig azt meséli el, hogy hogyan is csöppent ő bele egyáltalán az uszodák világába, hogyan fejlődött, kik voltak az edzői. Leírja azt is, hogy nem is egyszer eljátszotta a „tékozló fiú” szerepét is. A két idősík a könyv végén olvad egybe, a cselekmények szálai itt futnak össze és adnak egy kerek, érthető élettörténetet Széles Sándorról.
Amit kicsit soknak találtam a könyv olvasása közben, hogy az író rengeteget ír, mesél Gyurta Daniról. Mármint a többi versenyzőjéhez képest sokat…

A könyv – ha összességében nézem – akkor összeszedett, világosan és lineárisan fejti ki az író életútját és érzéseit mind magánéleti, mind az uszodák és medencék világának terén, egy úttal érdekes bepillantást enged egy nem mindennapi közösség életébe.

Galéria