2012. november 13. napján hiánypótló kiállítás nyílt a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, az 1956-os eseményekről, és a korszakra jellemző tragikus emberi sorsokról. A kiállítási terembe lépve a látogatót olyan érzés fogja el, mintha maga is a pesti utcán lenne 1956-ban, hirdető oszlop, korabeli újságok a magyarországi harcok eseményeivel illusztrált címlapjai, csaknem életnagyságúra kinagyított szabadságharcosokról készült fényképek olyan elrendezésben, mintha körülöttünk állnának.

A múzeum Máday Norbert műgyűjtővel összefogva, közös munka során valósította meg a „Kitaszítva- Befogadva” névre elkeresztelt kiállítást. Máday Norbert sokoldalú személy, többek között ő a magyarországi wing tsun kung-fu megalapítója, a közép és kelet-európai régió vezető insturktora. Mindezek mellett számos könyv fűződik a nevéhez, szabadidejében pedig verseket is ír. A már megjelenésével is tekintélyt parancsoló és mindig higgadt kung-fu mester a Journality-nek adott interjút:
 
Honnan eredt a kiállítás ötlete?
Fiatal korom óta foglalkoztatott nemzeti történelmünk, de 1956 iránt akkor kezdtem el alaposabban érdeklődni, amikor megismerhettem a legendás 56-os szabadságharcost, Pongrátz Ödön bácsit. Ödön bácsi őszintén, tisztán mesélt nekem az akkori harcokról, eseményekről, és be kell, hogy valljam, mélyen megérintett, amit hallottam. Többször volt szerencsém személyesen ellátogatni hozzá, volt olyan, hogy az akkoriban talán 3-4 éves Botond fiam is velem jött, ilyenkor Ödön bácsi az ölébe ültette őt és úgy hallgattuk együtt a történeteket.
 
Hogyan jutott el az ötlettől a megvalósításig?
Hosszú évek óta gyűjtöm a magyar történelmi témájú tárgyakat, fényképeket, ám még így sem volt egyszerű dolgom. A szabadságharc rövid, 13 napjából nagyon kevés tárgyi emlék maradt fenn, a kiállításon látottakat szinte egyesével kellett beszerezni. Elhihetik, hogy a különböző igazolványok, karszalagok, röplapok nagy része megsemmisült, a korabeli civil ruhákat is eldobták, hiszen akkorra már a ruhaipar ott tartott, hogy a ruhák fogyóeszköznek számítottak, nem úgy, mint korábban, amikor generációról generációra öröklődött egy-egy becses darab. A kiállítás megvalósulásában jelentős segítséget nyújtott a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A kiállított tárgyak közül a fényképek, és néhány fegyver, egyenruha az, ami az én magángyűjteményemből látható, míg a múzeum a kitüntetéseket, és a tájékoztató szövegeket, valamint minden olyan tárgyat hozzátett, ami az én gyűjteményemből hiányzott.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Ön egy rendkívül sokoldalú és eredményes ember. Kung-Fu mesterként több ezer tanítvány szellemi és fizikai nevelését is magára vállalta.
Valóban felelősségteljes feladat, de úgy gondolom ez az, ami igazán megéri az áldozatos munkát, hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy többé, jobb emberré váljanak. A magyarországi wing tsun kung-fu közösség rendkívül aktív, igyekszem a lehető legtöbb részt vállalni a munkából. Legutóbb Budapesten a november 23-ai hétvégén egy remek hangulatú szemináriumot tartottunk, ahol a harcművészet legendás tapadós kezes gyakorlatait végezte együtt kezdőtől a mesterfokozatig minden tanítvány. A szemináriumon a tanítványaim közül többen is mesterfokozatú vizsgát tettek le sikerrel, ami úgy gondolom kitartó közös munkánk eredménye.

Máday mester után a HM Hadtörténeti Múzeum és Intézet Múzeumpedagógiai és Kiállítási Osztály vezetőjével, Jakusch Gabriellával beszélgettünk:

Mennyi ideig tartott, amíg megnyitóig eljutottak?
A tárlat összeállítása két és fél hónap rendkívül intenzív munkát vett igénybe. A tárgyak tematikus összeállítása, a tájékoztató szövegek megfogalmazása, elrendezés mind-mind időigényes munka, de a téma iránti elkötelezettségünk és szakmai alázatunk úgy gondolom a látogatók pozitív visszajelzései alapján érződik a kiállítás anyagán.

Milyen különlegességgel találkozhatnak a látogatók a „Kitaszítva- Befogadva” megtekintésekor?
Számos olyan kiállítási tárgy van, nem beszélve Máday úr ritkaságnak számító fényképfelvételeiről, amik csak itt láthatóak, illetve korábban csak korlátozottan nyílt lehetőség arra, hogy nyilvánosan bemutatásra kerüljön. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy 1989-ig magáról 1956-ról is tilos volt beszélni, egy ilyen témájú kiállítás pedig még gondolati szinten sem merülhetett fel. Szerencsére napjainkban pozitív irányba változtak a dolgok, így most itt állhatunk.

A tematikus kiállításunk, amely 2013.áprilisáig lesz látható a múzeumban, olyan különlegességekkel bír, mint az eddig bemutatásra nem került ÁVH-s komplett alhadnagyi egyenruházat, egy csepeli vasmunkás civil öltözete, a recski munkatábor kísérleti változatú rabsapkája vagy a melbourni olimpiai részvételi érem, amelyet az olimpiai dobogót megidéző kiállítási tárgynál helyeztük el, hisz jól tudjuk, 1956 történetéhez szervesen hozzá tartozik a magyar vízilabda válogatott hősies küzdelme is.

Nem kerülheti el az ember figyelmét az a tény, hogy a szabadságharcosok kitaszítottságának bemutatása mellett, helyet kaptak az elnyomó hatalom hűséges emberei is.
Valóban így van, szerettük volna az érem két oldalát bemutatni, ezért a kiállítás részét képezik a karhatalmista egyenruhák, felszerelések, fegyverek, valamint a szabadságharc vérbefojtásáért kapott szocialista kitüntetések is. A tárgyak tematikus elrendezése sem véletlen: Míg a szabadságharcosokkal kapcsolatos tárgyak a kiállítótérben szabadon kerültek elhelyezésre, úgy a diktatúra „hősei” középen elzárva, vitrinben foglalnak helyet. Ezzel a szabadságot és a diktatúra bezártságát is szerettük volna szemléltetni.

A ritka fényképek, amelyek a kiállítás fő gerincét alkotják, olyan életképeket elevenítenek meg, mint a Jugoszláviában állatként tartott menekültek, akiket kilóra mértek szó szerint vagy, mint amikor Zwack Péter segélyszállítmányok körül segédkezett, de akad olyan felvétel is, ahol több évi távollét után a menekült családok végre egymásra találnak. Megrendítő és elgondolkodtató felvételek, csak úgy, mint a kiállításon megtekinthető táblázat, amely országok szerinti bontásban tartalmazza a Magyarországról a megtorlások elől külföldre menekülők számát.

Máday Norbert és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállítását jó szívvel lehet ajánlani minden magyar embernek, hiszen nem túlzok, ha azt mondom, 1956 így vagy úgy, de valamilyen szinten a magyar családok jelentős részét érintette.