Günther Mester – ahogyan a kortársak szólítják – az egykori NDK-ban, Kelet-Németországban látta meg a napvilágot. A mai recenzió szobrásznak, Op-artist-nak  – vagyis az optikai művészet lelkes művelőjének -, és nem mellesleg installáció művésznek kategorizálja őt. A híres-hírhedt Zero csoport tagja volt, akik az újrealizmus jegyében kívánták megvalósítani újszerű művészeti törekvéseiket. A kész műbe integrálni, majd ezzel a mozzanattal aktivizálni a nézőt a befogadás során – ez a szándék vezérli jelenleg is a művészt, aki aktívan, asszisztensi segítség nélkül, úgynevezett „work in progress” metódusban rendezte be és ajánlotta jelenlegi kiállítását is.

Optika és fény. Szögek, melyek a mai napig a védjegyei a hagyományostól eltérő alkotásoknak. A kelet-európai avantgarde hatása bőven tetten érhető az életműben. A múlt század elején a művészek elhagyták a szokásos matériákat, és a művészettől szinte idegen anyagokból kezdtek dolgozni. A kiállítási csarnok központi helyét elfoglaló – Erdő (Wald,1988-1991) című alkotás nem csak ezt az ideológiát, hanem a művész érzékenységét is kinyilatkoztatja, mely a társadalom viszonyát és felelősségét firtatja a természet iránt. Szegek ezrei állnak ki a kopár fatörzsekből, melyek szájbarágás nélkül, ám markánsan szimbolizálják a pusztuló flórát szerte a világban.

Uecker érdeklődött az ázsiai kultúrák iránt is, és az autentikus közegben átélt környezettanulmányai során már a tradicionális keleti anyagkészlet felhasználásával alkotott. A Fekete eső (Schwarzer Regen, 2006 -) című, három monumentális, kínai préselt papirusz tekercsre festett mű befejezése jelenleg is folyik. A festmény egyébként súlyos reflektálás a hirosimai atomtámadásra, amikor emberi hamueső hullott az égből. Günther Mester legnagyobb traumáinak kivetülései a két dimenziós ábrázolásból kiléptek a 3D-be, ahol úgynevezett optikai absztrakcióval, az ember térérzetének befolyásolásának plasztikai eszközeivel válnak kimondottan hatásossá.

A művész egyébként kísérletezett egyéb kifejezési formákkal is. A 60’-as évek végén a film, mint világszerte meghatározó médium, szintén az eszközévé vált. (Képző)művészi berkekben ekkor vált relevánssá a mozgás és a fény, a színek pedig leredukálódtak a maguk ’valóságtalanságukban’. A tárlat egyik legmeghökkentőbb darabja a 40 perces film (White Cube), melyben egy komplex alkotói folyamat részeseként láthatjuk, hogyan fest ki egy koromfekete szobát hófehérre a művész. Kézzelfoghatóvá válik, ahogyan a stilizált perspektívák merednek a három dimenzió irányába, és a tárgyaknak nem pusztán szélességük, magasságuk és mélységük van, hanem egy negyedik dimenzióba érzett sejtett kiteljesedésük is: a fehér egyszerűen ’megeszi’ a feketét, a fény és a világosság bekebelezi a sötétséget.

Az emberi tehetség határtalan. A művészi fantázia végtelen. Az alkotói kreativitás gáttalan. A 21. század képzőművészei az azonnal reflektálók, empátiával látók, és másként ábrázolók váteszei. Műveikből kikerülnek az elmúlt évezred végének és az új millenium elejének aktuális történéseinek látleletei. Korkép, körkép és kórkép: ezt kapjuk Günther Uecker Mester szegekkel kirakott szociotársadalmi installációitól.

 

Uecker. Képpé formált anyag.

2012. december 15 – 2013. március 10. 

Szépművészeti Múzeum

Galéria