A leghelyesebb, ha mindent szépen az elején kezdünk és tisztázzuk, mi is a Momentán társulat. A kreativitás határait nem ismerő, kaptafáktól elrugaszkodott, minden sémától mentes, interaktív, forradalmian humoros gondolkodású színészek közössége. Előadásaik nem frontálisak, mert involválják a közönséget, aki ily módon alakíthatja, formálhatja a színpadon zajló világot.

A tegnap esti előadás, a Felnőtt mini, egy újszerű koncepciót igényelt a szervezők részéről. Teljes mértékben a nézők szabták személyre az egész élményt. A társulat képviseletében a vendégeket Kiskovács Attila fogadta, aki elmondta, hogy egy felnőtteknek szóló mesét fogunk látni. Ennél többet a Momentán társulat nem közölt. Innentől kezdve, mi, nézők szabhattuk meg, hogy ez a mese miről szóljon, ki mit tegyen benne, kinek milyen személyiségjegye, célja legyen. Pompás, játékos élmény volt. Hol kézfeltartással, hol rövid beszélgetéssel, hol cédulákra jegyzeteléssel jeleztük, hogy mire vágyunk. A színészek dolgát nem könnyítettük meg. Interakciónk során a közel százfős nézősereg egy olyan történetet szavazott meg, ahol egy mákfűzésben jártas, hibásan kiállított gázszámlákon idegeskedő, vámpír alakítja a nagy hőst. Feladata: a négyes metró megépítését elősegítve kell megtalálnia élete szerelmét. Bizonyára már ezt olvasva, érezhetjük, hogy ezt előadni nem hétköznapi kihívás a momentánosoknak, de könnyesen szemmel történő, másfél órás konstans nevetés a nézőseregnek.

Molnár Levente, a vámpír, ellentmondást nem tűrően szőtte a szálakat és fonta a mákot, hogy a metró építését segítse. Tudta, hogy csak így juthat el Kelenföldre, ahol már várja élete szerelme. Várady Zsuzsi, a segédje, becenevén Ultrahang komoly segítség volt. Brutális hangfrekvenciája halálosnak bizonyult. Body Gergő elmebeteg, meghasonlott, bosszúra éhes professzorrá vedlett át és mindent megtett, hogy lassítsa a metrószerelvények startját, de nem járt sikerrel. Végül teljesen „logikus módon” a parlament étkezdéjében feszültek egymásnak a vámpírfogak és az őrült doki agytekervényei. De a mese jól kellett, hogy végződjön. Nem csak a metró épült meg, de vámpírunknak az örök szerelmet is sikerült meglelnie.

A hangulat mesés volt. Mikroszkopikus színpadon zajlottak az események, ami még közelebb hozta a színészeket a nézőkhöz. Attila néha-néha csengőjével megszakította a „darabot” és szavazásra bocsájtotta, hogy miként folytatódjék a minden létező logikai bukfencen átívelő előadás. Mi megszavaztuk és örömmel néztük, ahogy felszolgálják a rendelésünket. Máskor pedig saját tárgyainkat is involválhattuk a történetbe. El lehet képzelni, mennyire mókás, mikor egy halálosan komoly beszélgetés közepette csengőhangra előhúz valaki egy fogászati beutalót. Fel kell használni. Nincs mese. Vagyis, éppen, hogy van. Csak az van. Mese és nevetés.

Eme bizarr, de egyedi humortortán Pirisi László csodálatosan képlékeny, kifejező élőzenéje volt a hab.

Aki szereti a spontán akciókat, a véletlenszerű egységek humoros összekapcsolását, aki szívesen tölt el egy estét egy beszélő, metróalagutat fúró, szabadidejében gyökérkezeléseket végző denevérlánnyal, annak mindenképpen el kell látogatnia egyszer az IMPRÓ-ba, a kreatív töltőállomásra.

Galéria