2012. március 10-én este 20.00 órakor bemutatásra került a Tranzdanz tagjaival a Profana című táncelőadás. A koreográfus Kovács Gerzson Péter, mint szereplő is megmutatkozott az alkotásban három elismert társával együtt Gera Anitával, Kántor Katalinnal és Bora Gáborral. Az általam elolvasott előzetes alapján már tudtam, hogy nem egy átlagos előadás lesz. Ez nem is volt máshogy mikor beültem a nézőtérre és elkezdődött az előadás.

A négy táncos érdekfeszítő koncepcióval várta a nézőket, lüktető zenére, mely folyamatosan éberen tudta tartani figyelmünket. Hirtelen és lassú mozdulatok váltakozása jellemezte a mű elejét. A táncosok együtt és mégis külön mutatták be saját koreográfiájukat. Néhány perc elteltével, mintha egy láthatatlan ember járt volna közöttük és húzta volna ki lábuk alól a talajt, ezáltal a tehetetlenség és a vergődés látszott játékukon. Az egész előadást végig kísérte a kapcsolatok milyensége. A mozdulatok elég betekintést engedtek az emberek közötti érzelmi szálakra. Az öröm és bánat, a szerelem és csalódás érzelmi viharai láttak napvilágot szavak nélkül a táncosok előadásában. Széles mozdulatok és kecses lépések egymásutánját láthattuk egy kivételes estén, melyet nem lehet egy táncfajtához kötni.

Talán a legérdekesebb megnyilvánulás az előadás során az volt, mikor a négy táncos a közönség előtt megállva szemkontaktust próbált felvenni és arcmimikájukkal dacoltak a meglepődött nézősereggel. A táncosok megvilágítása igen érzékletes és jól eltalált volt. A lassú lüktető zene után következett a gyorsabb és vidámabb hangvételű, mely véleményem szerint mindig az egyhangúságot és a mókuskereket jellemezte. A táncosok az élet vidám és árnyoldalait próbálta feltárni előttünk. Néha a fellegekben járunk, néha a padlón vagyunk és segíthetjük, illetve bánthatjuk is egymást. Egy nagy egészet is nézhetünk, illetve személyre szabott sorsokat is felfedezhetünk a mű során.

Az emberek keresik helyüket a világban, néha bizonytalanok és néha nagyon is magabiztosak. Muszáj megtalálnunk magunkat ahhoz, hogy párunkat is megtalálhassuk. Négyen voltak a színpadon, mégis mintha mindenki magáért táncolt volna. Annyira külön lehetett választani az egyéni sorsokat, ahogy azt is megfigyelhettük, hogy mennyire összefonódni látszik. Önmagukkal való tépelődésük kiül arcukra és testbeszédük is a bizonytalanságot tükröz. A mű végéhez közeledve katarzis és az öröm kiteljesedése figyelhető meg, a változás és a visszatérő öröm jegyei.

Aki szeretne látni egy érdekes és érzelmekben gazdag előadást, annak szívesen tudom ajánlani a Transdanz előadásában a Profanát. A tehetséges előadók bebizonyították, hogy milyen sok inger érheti a nézőt egy óra leforgása alatt is. A táncosok kivételes állóképességről és fizikai határaik átlépéséről tettek tanúbizonyságot.

Galéria