Szeptember 10.-étől kezdődően a Testnevelési Főiskolán hétfőnként tiszteletüket teszik a londoni olimpia magyar bajnokai, hogy a sport elméletével és gyakorlatával egyaránt foglalkozó hallgatóknak egy kötetlen beszélgetésen megosszák a tapasztalataikat, és meglátásaikat a sporttal kapcsolatban.

Szeptember 17.-én a londoni játékokon atlétikában egyedüli aranyérmesünk, Pars Krisztián tett megtisztelő látogatást a Testnevelési Főiskolán, egy párhuzamos vendégeskedést lemondva, kitüntetve az iskolát, és becsületességből is jelesre vizsgázva.

A díszterem pulpitusa nem csak a kiváló kalapácsvetőnek volt fenntartva, hanem már várta Dornbach Ildikó, a MASZ (Magyar Atlétikai Szövetség) szakmai igazgatója, és az idei olimpiát megjárt Szabó Attila tízpróbázó és Farkas Györgyi hétpróbázó.

Ilyen hatalmas ovációt vietnámi papucsos ember kicsiny hazánkban még nem kapott, amikor Krisztián belépett a díszterembe, és helyet foglalt a szűnni nem akaró tapsvihar közepette. A moderátor neki is állt felolvasni Pars Krisztián dicséretes és sikerekben oly bővelkedő sportkarrierjét, hogy a méltatásból rögtön in medias res kérdést engedjen egy hallgatónak a díszvendég felé: ’Mit gondol és mi a véleménye az pekingi olimpián doppingvétségen kapott fehérorosz kalapácsvetőkről, akik ugyan Krisztián előtt végeztek, mégsem veszik el tőlük az csalással szerzett érmeket?’

A válasz kimerítő és alapos, mint minden, amibe Krisztián belefog.

A 7 jogász 1,5 év alatt melegítette az ügyet, amiből a doppingvétséget sikerült egy jogi kiskapuval kimosni (ti. a minta megőrzésének minőségét kifogásolták), így hiába várta a fejleményt, egy megérdemelt ezüstérmet. Ez a két versenyző erőt adott neki a következő megmérettetésre velük szemben, amiért így „- Könnyebb volt, és ezért nehezebb is.” a felkészülés a következő olimpiára. A beloruszok végül visszaléptek a londoni olimpiától, amit a szakmai berkeken belül is szárnyra kapott újabb dopping eset indukálhatott.

Arra a felvetésre, hogy minek köszönhetik a fehéroroszok, hogy nekik sikerült a szerecsenmosdatás, másnak nem, olimpiai bajnokunk a két legnagyobb tőkét, az anyagit és a kapcsolatit említette meg, mint lehetséges okokat, hiszen azt is elérték a beloruszok, hogy az olimpia után lobbant ki a doppingbotrány, és nem a világesemény alatt, mint ahogy annak történnie kellett volna.

A TF mikrofont birtokló oktatója ekkor azt az aranyköpést hajította az éterbe a hallgatókhoz, hogy „ – Most már tudjátok, miért kell jogot tanulni a TF-en!”.És máris érdeklődött Krisztián irigylésre méltó eredményeinek mibenlétéről sporttörténeti számokat felhozva.

– Van időtök? – tette fel a kérdést a végig jókedvű, és joviális olimpikon, megcsillantva annak a készségét, hogy kedvenc tevékenységéről igen is szeret beszélni.

Szerinte a dinamikusan növő kalapácsvetési távolságok elsődleges oka a tudatosabb mozgásformák kialakítása (kartartás, forgások száma, stb.) a szakemberek megjelenése, és azon tudatosság, hogy nem minden múlik az erőn, hanem a technika is van olyan fontos. Manapság a sportoló személyére szabják a dobómozgását – mondta Pars Krisztián – de így sincs abszolút eredményes mozgás. Németh Pál – a ’Dobópápa’ -, Krisztián mentora és előző edzője, a szakma legnagyobb hazai tekintélye erre mondta mindig, hogy „- Soha nem látott tökéletes mozgás pályán, csak jót.”

Arra a kérdésre, hogyan jutott eszébe a kalapácsvetés, olimpiai bajnokunk szellemesen válaszolt: – „Asztalosként kezdtem, amikor is egyszer elhajítottam a kalapácsot.” Természetesen obligát nevetőhullám indult meg a díszteremben, majd folytatódott a válasz komolyabbik része.

Általános iskolában kezdődött, ahol kitűnt a többiek közül. A testnevelő tanár egyszer egy súlyos sportszer labdát adott a kezébe, hogy ha sikerül kihajítania az iskola kerítése mögül a cca. 80 méterre folyó Rábába, akkor dupla ötöst ad tesiből.

„- A dobás sikerült, a két ötöst megkaptam, és egy futást is a labdáért.” Teszi hozzá mosolyogva.

Szabó Attila és Pars Krisztián rövid sportkezdeti anekdotáikból levonta a tanári kar azt a következtetést, hogy sok irányból kell az egyesre irányulni, ha sportoló akar lenni az ember; vagyis minél több sportot űzni, amelyekből majd az affinitás kijelöli az igazi kiválasztottat.

Mind a három aktív élsportolóhoz érkezett a következő kérdéskör, miszerint milyenek az edzések alatt nyújtott teljesítményeik a klasszikus mozgásvariációkon.

Megtudhattuk, hogy embertelen teljesítményt visznek végbe azokban a tevékenységekben is edzésen, amik külön sportágaknak is megfelelnek.

De hogy miért nem nyom fekve edzéseken Krisztián, azon kívül, hogy a megmozgatott izomcsoport a kalapácsvetésben nem játszik fontos szerepet, a következő lakonikus megjegyzéssel egészítette ki: „– Amúgy sem járok ki a beach-re mutogatni magam!”.

Egy Zsigmond Király Főiskolától érkezett andragógus hölgy érdeklődött a három élsportoló aktív versenyzésük utáni élettervezéséről, és arról, hogy gondolkodnak-e már róla. Szabó Attila már kísérletezett a gondolattal, és családi vállalkozásban érzi magát érdekeltnek, Farkas Györgyi a két diplomája mellé egy PhD-vel kacérkodik az elkövetkezőkben és általuk kívánja folytatni életútját később, míg Pars Krisztián az előtte lévő új sportkihívásokat, célokat, és eredményeket tartja elsődlegesen szem előtt, őszintén bevallva, hogy a tanulmányokat is ez alá csoportosította eddigi élete során.

Mi is lehet a célja az olimpiai bajnok kalapácsvetőnek? Természetesen megvédeni a címet Rio de Janeiróban, ami még egy kalapácsvetőnek sem sikerült – és ő akarja -, a jövő évi atlétikai világbajnokságon megszerezni Magyarország első világbajnoki címét – és ő akarja -, megjavítani az országos csúcsot a 84,19 métert – és ő akarja-. Mit tehetünk ehhez hozzá mi, szurkolók, rajongók? Mi is ezt akarjuk!

Természetesen szóba került a hazai és nemzetközi kalapácsvetés kissé marginális sorsa a többi atlétikai számhoz képest, amiben a piszkos anyagiak, az körülményes felkészülések, és az magas színvonalú háttérintézmények hiánya tetőz. A nemzetközi hírértéket csökkenti a sportágnak a versenyzők közti európai dominancia.

„- Mi a különbség az eb és a vb között? Murofudzsi Kodzsi.” – jelenti ki Pars, megemlítve az olimpián a második helyet szerző japán kalapácsvető klasszist.

Közhelynek hangzik, hogy a sportban a siker felülír mindent, és ez Pars Krisztiánnak sikerült, de nem csak az olimpiai arannyal, hanem az idei teljesítményével is, hiszen 14 versenyből 13-at megnyert, és idén övé a World Challenge Tour győzelem is az Európa-bajnoki-, és Olimpiai bajnoki cím mellett. Ami pedig még soha senkinek nem sikerült! Ilyen tendenciával szinte karnyújtásnyira van Krisztiántól minden eredmény, amit elérni akar.

A TF hallgatósága végül megköszönte a jelenlétet a sportolóknak, és egyöntetűen kívánta Szabó Attilának és Farkas Györgyinek azt a privilégiumot, amit Pars Krisztián hamarosan megkap kint a folyosón: márványba vésik a nevét mint olimpiai bajnok.

Galéria