A minap a barátnőmmel arról beszélgettünk, vajon mi az oka annak, hogy folyamatos jelleggel rossz partnert választunk. Miért van az, hogy soha nem a megfelelőre bukunk? Állandóan hajszoljuk azokat a férfiakat, akik bár egyértelműen csapodárok, hímsoviniszták és nárszictikusak, mi mégis őket imádjuk, őket bálványozzuk. Ugyan tisztában vagyunk a cudar valósággal, hogy ezek a palik soha a büdös életben nem fognak megváltozni, mégis esélyeket latolgatunk, vizionálunk, mintha nem tudnák, hogy a helyzet reménytelen.

De mi az, ami ennyire vonzó ezekben a nyilvánvalóan rossz fiúkban? Önmagamból kiindulva azt tudom mondani, hogy valóban soha nem a megfelelőt választottam. Ugyan lehetőség volt, de mindig elszalasztottam és inkább valami olyasmi után futottam, amiről tudtam sosem lehet az enyém. Ám mégis ez volt az, ami megadta a dolog varázsát. Az izgalom. Soha nem tudtam nyugton maradni s tudtam, ha megalkuszom, ha belemegyek egy párkapcsolatba, akkor kénytelen volnék, visszavenni a fiatalos lendületemből s ki kellene zökkentenem magam a megszokott életstílusomból. Így éreztem ezt két-három évvel ezelőtt is és így érzem most is. Úgy gondolom, hogy jelenleg egy kapcsolat csak hátráltatna, mintsem jobbra sarkallna. S talán ez az oka, hogy ha megtetszik egy fiú, akkor az minden alkalommal a rossz fiúk táborát erősíti. Hisz mi értelme volna olyan anyagból válogatni, ahol egyértelműen unalmasan telnének az amúgy hihetetlenül izgalmassá varázsolható mindennapok? Persze nem azt mondom, hogyha egyik, másik ilyen pasas (jelenleg csupán egy ilyen pasas) horogra akadna, akkor nem mennék bele egy kapcsolatba, de legalább akkor tudnám, hogy vele minden perc élvezet. Azonban ezek a pasik ugyanúgy nem tudnak megálljt parancsolni.

Hajtja őket a vérük, meg az egyebek, amit jobbnak látok nem részletezni és egyik nőről a másikra szállnak, beleunni pedig ebbe nem fognak. Talán épp az elérhetetlenségük teszi őket olyan izgalmassá, a tudat, hogy ideig-óráig megörvendeztetnek bennünket, de hosszú távon semmi „hasznuk”. Hisz az ilyesmire alapozni nem lehet. Ezek a férfiak egyértelműen az ösztöneiknek élnek. Játszanak a nőkkel és nulla bűntudatuk van. S mi mégis értük élünk-halunk, értük robban az a fránya biológia bombánk. Ők azok, akikre várni kell, akik sosem javulnak, hiába bízunk benne. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy végképp elegünk legyen belőlük. Átvernek, néha még meg is aláznak.

Mi mégis kitartunk. Vágyunk rájuk, élvezünk minden velük töltött pillanatot, még akkor is, ha genetikailag rosszul vannak kódolva. Néha nem értem magunkat! Nem akarjuk a jó fiúkat, szeretnénk, de nem akarjuk. Ezeket az érzelmileg totál ostoba pasikat akarjuk, aztán arra vágyunk, hogy értük változzanak. Hát csoda, hogy a kedves fiúk beleunnak ebbe? A rosszak naná, hogy nem ők nem értenek minket, de még csak nem is akarnak. Nehéz ügy ez, olyan 22-es csapdája szerű. Röviden és tömören: párválasztásból elégtelen jár nekünk hölgyeim. Tisztelet a kivételnek, már ha van olyan!

Galéria