Szerző: Rideg Gábor
Nyitott szívvel – À coeur ouvert (2013)
Javier (Edgar Ramirez) és Mila (Juliette Binoche) ugyanabban a kórházban megbecsült szívsebészek, férj és feleség. Őrülten szerelmesek egymásba, szenvedélyesek mind a munkájukban, mind azon kívül is.
Posztmodern alternatívák a 2001: Űrodüsszeia című filmben
A 2001: Űrodüsszeia 1968-ban került bemutatásra, Arhur C. Clarke műve alapján (Az őrszem). Az egész mű a rendező kérésére született, közösen formálták, a könyv írásával párhuzamosan készült a film is. A film az evolúciót fogja át a kezdetektől, alapfeltevése, hogy az emberré válás útján az első lépések megtételéhez földönkívüli segítséget kaptunk.
Kis írógép történelem
Manapság a számítógép szinte teljesen kiszorította, de a mai napig vannak hívei és főleg gyűjtői. Az írógép sok változáson esett át 200 éves történelme folyamán. Feltalálását nem köthetjük konkrétan egy emberhez sem, sokan alakítgatták és hozzátettek mire használható szerkezet jött létre.
Alice csodaországban (2010)
Tim Burton, Hollywood nagy mesemondója ezúttal egy remake-el rukkolt elő, bár saját állítása szerint nem tekinti filmjét egyik korábbi Alice film folytatásának illetve újragondolásának sem. A film 3D-technológiával készült, és pár hónappal az Avatar után került bemutatásra, így sikerre számíthatott.