Szerző: Nagyfügedi Gergely
Momentán Társulat: Ketten
Mi történik, ha a párkapcsolat szorítójában mérkőzik meg egymással két jó színész?
Momentán Társulat: Felnőtt mini
November 11-én indította útjára a spontaneitásáról és kreativitásáról híres társulat az új, minden ízében meglepő produkcióját.
Körömszakadtából!
Fiatalon mind találkoztunk azokkal a könyvekkel, ahol mi dönthettük el, hogy merre menjen a főszereplő, kivel álljon szóba és kivel vívjon meg. Ismét íródott egy ilyen könyv. Felnőtteknek!
Mystery Gang koncert az Orfeumban
Most pénteken egy kisebb időutazásban vehetett részt, aki ellátogatott az Orfeum-ba. A Mystery Gang muzsikált ugyanis „Budapest egyetlen mulatójában”.
Lánybúcsú (2012) – Korlátolt és közepesen közönséges
Csak azért, mert egy filmet már a címben közönségesnek és egyszerűnek neveztem, attól még az egy bizonyos lelki szürkeséggel és visszafogott intelligenciával rendelkező közönséget akár órákra is leköthet. Attól még, hogy valami trágár, vagy a lényegét kifejezetten a taratlom nélküli szex alapkövére építi, még lehet szórakoztató.
Blackbird (Szkéné Színház) – Pedofil vagy áldozat?
Mucsi Zoltán és Pető Kata hátborzongató témát feszegető bemutatója.
Államérdekből (2011) – Hány politikus megy moziba, ha a korrupció a téma?
A tegnapi nap magyar szinkronnal nézhettük meg a moziban Pierre Schöller: Államérdekből című, francia filmjét.
Még össze sem forrtak a csontok, máris újra törtek – HCW-megszállás
A hétvégén ismét örülhettek a magyar pankráció rajongói. A HCW azaz a Hungarian Championship Wrestling szervezésében megrendezésre került a Megszállás. Holland kihívók érkeztek ugyanis hazánkba, hogy megleckéztessék magyar pankrátorainkat.
A Magyar Pankráció forradalma – Itt igazi vér folyt!
A Hungarian Championship Wresting, azaz a HCW ismételten bebizonyította, hogy mint az élet oly sok területén, mi magyarok ebben is igen jók vagyunk.
Kullancs eltávolítása – Veszélyes hazugság terjed a neten!
Rohamos sebességgel terjed egy kedves használati útmutató kullancsok eltávolításáról. Nem csak baromság, de veszélyes is!
Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hűvösen szereti
A RaM Colosseum új produkciója, a Van aki forrón szereti zenés paródiája már a színpadon.
Vállapos sportolók (2012) – Egy film az élsportoló katonáinkról
Pár napja egy igazán egyedi hangulatú filmvetítésen vettem részt. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája adott otthont az eseménynek, ahol magasrangú honvédekkel és három szakasz növendékkel nézhettem meg ezt az újszerű dokumentumfilmet.
Új Robin Hood a színpadon – Még a gázárakat is simán lenyomja!
Tudtátok –e kedves olvasók, hogy Robin Hood nem csak egy egyszerű, képzeletbeli hős, aki kiáll a jóért és megóvja a gonosztól a gyengét. Több ő annál. Olyasvalamire képes, amire csak igen kevesek, az emberiség megmentői közül. Képes alkalmazkodni az idővel változó társadalmi problémákhoz. Bizony ám! Ezáltal pedig orvosolni tudja a sanyargó nép éhínségét a XV. […]
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után? – Horrorszínház Budapest
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház!