A művészet templomai – Forradalom: Az orosz avantgárd születése (2017)
A Pannonia Entertainment jóvoltából az Uránai Nemzeti Filmszínházban premier előtt volt szerencsém látni az osztatlan sikert arató Művészet Templomai című ismeretterjesztő művészettörténeti sorozat legújabb, 8. részét, melynek címe: Forradalom – Az orosz avantgard születése. A filmet, ahogy legutóbbi részt – Botticelli: Dante pokla – is egy érdekfeszítő bevezető előzte meg, melyet ezúttal a Károli Gáspár Református Egyetem tanára Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, Szovjetunió- és Oroszország-szakértő tartott.
A Forradalom – Az orosz avantgard születése különleges egyvelege a történelemnek és a művészetnek, melyek nem léteznek a másik nélkül. Ugyanez volt az ember érzése a sorozat előbb említett előző darabjában is, azzal a kis különbséggel, hogy ott az irodalom és a művészet járt kéz a kézben. A középpontban természetesen az 1917-es orosz forradalom áll, mely gigantikus hatással volt az ország történetére és mely végül is teljesen megváltoztatta azt. Ekkor született meg az új művészeti irányzat, az avantgard Oroszországban.
Az orosz avantgárd egyfajta lázadás volt a korábbi irányzattal, a realizmussal szemben, amit a művészek elavultnak találtak. Ők valami sokkal modernebbet akartak. Új inspirációra volt szükségük, igazi (alkotói) szabadságra, ami lendületet, kreativitást ad és amelyben kiteljesedhet a művészetük. Az új orosz művészeti irányzat ebből kifolyólag hihetetlenül sokszínű lett, amit elsősorban a megannyi hajtásának köszönhet: a kubizmusnak, kubo-futurizmusnak, a neoprimitivizmusnak, a szuprematizmusnak, vagy a konstruktivizmusnak. Az orosz avantgard kiemelkedő alkotásokkal örvendeztette meg a világot, nem mellesleg a bolsevik forradalom egyik legfontosabb eszközévé vált, mely így érthető módon Lenin minden támogatását élvezte. Aztán később a sztálini diktatúra teljesen átformálta és az állami érdekek alá rendelte, aki pedig nem alkalmazkodott, az vagy emigrált, vagy kivégezték, vagy – jobb esetben – a hírhedt munkatábor (Gulag) valamelyikébe került. A művészet megerőszakolása volt ez, mind az állam, mind a lehetetlen helyzetbe kerülő művész részéről.
A Forradalom – Az orosz avantgard születése című dokumentumfilmet Moszkvában, Szentpéterváron és Londonban forgatták. A másfél órában olyan kiemelkedő alkotók műveivel ismerkedhetünk meg, mint Kazimir Malevics, Vaszilij Kandinszkij, Alekszandr Rodcsenko, Marc Chagall és még sokan mások. Mindezt a remekművek elemzése és a leszármazottaik elmondásai teszik felejthetetlen élménnyé. Az Állami Tretyjakov Galéria, az Orosz Állami Múzeum, az Ermitázs és londoni Királyi Művészeti Akadémia közreműködésével készült filmben látható alkotások ezidáig csak ritkán léphették át Oroszország határait. Ezért is volt igazi különlegesség az, hogy 2016. január 29-e és május 1-je között a Magyar Nemzeti Galériában láthattuk a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteményének 40 kiemelkedő darabját (benne többek között Kazimir Malevics, Vaszilij Kandinszkij, Alekszandr Rodcsenko, El Liszickij, Natalja Goncsarova és Mihail Larionov műalkotásait). Aki esetleg lemaradt volna erről a csodálatos művészettörténeti utazásról, annak ennél jobb alkalma talán nem is lesz arra, hogy ezt pótolja.
A művészet templomai – Forradalom: Az orosz avantgárd születése (Revolution – New Art for a New World)
színes, feliratos angol-orosz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2016
- Korhatár: 12 éven felülieknek
- rendező: Margy Kinmonth
- Magyarországi bemutató: 2017. június 1.
- Forgalmazza a Pannonia Entertainment
A Művészet Templomai-sorozat eddigi részei:
- Vatikáni Múzeum
- Firenze és az Uffizi képtár
- A milánói Scala – A csodák palotája
- Leonardo Da Vinci – A lángelme Milánóban
- Bosch – A gyönyörök kertje
- Pápai bazilikák
- Botticelli – Dante pokla