Elismerő kritikusi és szakmai hümmögések, tisztességes jegyeladás, szolid, de biztos siker. Ez jellemzi Christopher Nolan legújabb, és a rendező állítása szerint az utolsó Batman filmjét. A Batman rajongó megnézi ezt az alkotást, és utána boldogan lélegezik fel erre a kijelentésre, mert az ilyen tendenciát mutató Sötét Lovag-széria következő eleme mindenképpen pocsékba menne a franchise szempontjából.

Ez a megközelítőleg 80 éve létező szuperhős – tekintsünk el attól, hogy a többi héroszhoz képest Batmannek nincs emberfelettien csodálatos ereje, csak kütyüjei, vagyis nem ’szuper’ – rendesen beleette magát a tömegmédiába, ahol különböző felületeken manifesztálódott. Ezek a Batman-jogot használó termékek a korral együtt változtak, így semmilyen kivetnivaló nincs abban, ha egy Batman mozifilm volt már depresszív hangulatú, búskomor film-noir stílusú (Tim Burton rendezése), neonfényben úszó, Las Vegast idéző műanyag világú (Joel Schumacher rendezése), és van életszagú, realista (Christopher Nolan kezét dicsérő). Ezen mozifilmek előtt televíziós sorozatokban és rajzfilmekben terjedt a Batman-láz, előbbiből a legemlékezetesebb a csihi-puhis Adam West által fémjelzett ’Dynamic Duo’, amelynek színészét rendre kiparodizálják a Family Guy rajzfilmsorozatban. Magyarországra ez az alkotás évtizedes késéssel érkezett csak el, kábelcsatornába rejtve, így hatást saját idejében nem érhet már el (eredetileg 1966-os a széria). Viszont a csodálatos Lynda Carter által játszott Wonder Woman (1975) sorozat csírájában sem ismert hazánkban, pedig még mindig képes lenne befolyásolni a Kárpát-medence férfitársadalmának női zsánerképét.

A Sötét lovag: felemelkedés a franchise tekintetében autentikus alkotás lett, ha a rendező előző munkáinak halmazához viszonyítjuk, így egy Nolan-mondakör társult a Denevérember amúgy is agyontapétázott intézményében, amit még jól bír a kóceráj. Viszont a mellékszereplők oldaláról tekintve hatalmas lyuk tátong a referencia (jelölet) és a jelentés kapcsolatában, nem is beszélve a kondíciókról és a karakterek egymáshoz viszonyított kontextusáról. A jól körülhatárolt jellemzőkkel dolgozó, és konkrét egzisztenciákkal bíró – ugyan – fiktív karakterekkel dolgozó Batman-univerzum esetében nem célszerű, és felettébb káros a hitelességre nézve mindezekről tudomást sem venni. Arról van szó, hogy a stock-charactereket leszámítva (a megmentő hős; a hűséges inas; a jó munkatárs, stb.) a többi szereplő a funkciójukon kívül semmiben sem azonosak azokkal a tulajdonságokkal, amikről amúgy felismerhetőek, és a lényegüket adják. Ebben a filmalkotásban a Selina Kyle nem Macskanő, Bane nem Bane, a rendőr meg nem Robin… Hogy megértsük, mi számít ebben az elsőnek jelentéktelennek tűnő apróságokon (egy Bat-rajongó ilyenekért akár összeroskadni is képes!) a gikszer, az előbb felsorolt három karakter példáján kerül bemutatásra.

Selina Kyle (analitika és nyelvfilozófia, Frege és Russel szempontjából)
A film szüzséje szerint ő egy slum-beli surranó tolvaj túlélői-önző morállal, olyan atletikus küzdőképességű hölgy, akit Anne Hathaway játszik, ki mellesleg felettébb hasonlít a fiatal Hernádi Juditra. Cseppet sem zavarhatta a stábot a szereposztáskor, hogy mindeddig egy északi-típusú nőt (szőke haj, kék szem) takart Selina karaktere a Batman alkotásokban (Halle Berry filmjében nincs is denevér), és a szignifikáns rajzfilmekben is. De mivel láthatólag a WB stúdió (jogtulajdonos) pár éve átalakította a jellemzőit (lsd. Arkham City videojáték és a permanens képregények a tengeren túlon), a sötét színkomplexió (sötét testszőrzet, de rövid haj) az új rajongói generációnak evidens lehet, a régiek megmaradnak a túlszárnyalhatatlan alakítást nyújtó Michelle Pfeiffer mellett.
A Macskanő jelentése olyan határozott leírással adható meg, amelyet a név jelölete kielégít: „Selina Kyle bűnöző alteregója”. Mivel referáló név, felcserélhetőek egymással (Macskanő=Selina Kyle), ezt akár kifejezhetjük kvantifikáltan is, ha agysejteket szeretnénk veszíteni:
∃x (Mx & ∀y (My ⊃ x=y) & x=K)
„Van egy dolog, amely Macskanőt alakít, és ez azonos (Selina) Kyle-lal.”
Illetve:
∃x (Gx & ∀y ( Gy ⊃ x=y) & Mx)
„Van egy, csak egy dolog, ami jelenleg Gotham surranó tolvaja, és ez Macskanő.”

Ennek ellenére nincs utalás a filmben arra, hogy Selina Kyle a Macskanő. Nincs attribútuma (személyes ismérvű tárgy), vagyis ostor, macskafülű kelme, karmok, nincs jelzés vagy kikacsintás (pld: macska szerepeltetése Selinával vagy nélküle), de viselkedésben, öltözetben vagy beszédhelyzetbeli utalást sem találni erről a relációról. Egyedül a surranó tolvaj angol szava, a cat-burglar számíthat segítségnek, de ez nem vehetjük releváns utalásnak, hiszen a szó etimológiája független a Macskanőtől, és Repülős Gizitől is.
Akinek ez az első Batman filmje, amit megtekintett, sosem derül ki számára, hogy ez a nő ki is valójában. Mindenesetre spin-off magszórásnak nem rossz, ha úgy tekintünk a hiányos bemutatásra, mint a Macskanő kialakulása előtti fázisra, a cicagenezis első stációjára, amely majd további filmben fog kicsírázni.

Bane (metafizika és ontológia, E.J. Lowe szempontjából)
A referált film konfliktusát létrehozó antagoniszt (fő-gonosz vagy anti-hős) Bane esetében nem tudjuk ilyen könnyen összefésülhető egyenletek alapján felvázolni azt a filozófiai buktatót, amelyen ez a hi-tech Hannibal Lecter-kinézet felbukott a Batman-franchise mezőjén. Nála a probléma hatóköre szigorúan metafizikai, ugyanis elvont, csakis agytekervényekben örvénylő elgondolások alapján létezik. Ezek azok az gondolat-örvények, amelyek a mitikus görög hérosz, Thészeusz hajóját ringatják. Ez a frappánsan elnevezett mereológiai kérdéskör a fizikai tárgy alkotórészei változásainak problémájával foglalkozik. Nevezetesen, ha egy tárgy összetevőit/alkatrészeit kicseréljük, ez mennyiben befolyásolja a tárgy önazonosságát. Ugyan Bane nem a szó tiszta értelmében vett tárgy, hanem tágan értelmezett entitás, de mivel különböző megjelenésekben manifesztálódhat (akciófigura, videojáték karakter, egy színész által eljátszott szerep, stb.) szélesen értelmezve tárgynak tekinthető, méghozzá összetett tárgynak, amelynek összetevői (felszerelés, öltözet, tulajdonságok és képességek, habitus, stb.) együttes birtoklása adja meg Bane karakterét.

Nolan új Bane-je aligha hasonlít Schumacher Bane-jére, amelyik csupán egy tulajdonságban tért el a fő csapásvonalnak számító képregényes Bane-től: egyfajta zombi volt, amelyet valaki eszközként irányít, és nem öntudatos személyiség. Nolan Bane-je olyannyira realizált, amennyire csak lehet, így a nevén kívül másban nem hasonlít arra a lucha libre maszkot viselő, közép-amerikai származású, erős akcentussal beszélő fejvadászra, akin titkos katonai kísérletet hajtottak végre, amelynek hatására a hátára szerelt méregtartályból alkalom adtán felpumpálja magát egy aranykorában lévő giganto-Schwarzeneggerré. Mivel a tárgyak konkrét partikulárék, nem pedig fogalmak, könnyen részeikre bonthatjuk őket, így felmerülhet a kérdés, mennyire számít autentikus Bane-nek egy olyan karakter, amelyik a nevén és egy jelképes tettén (The breaking of the Bat) kivételét eltekintve semmilyen részletében nem azonos a megjelenése előtti Bane-képhez képest.
Ha a hajó renovált, úgy mennyi az a százalék, amennyi alkatrész kicserélése után már nem lesz azonos az eredetivel? Vagy ha a teljesen kicserélt alkatrészeket megtartják (és grátiszként összerakják egy raktárban), akkor a két hajóból (teljesen renovált, ill. az eredeti alkatrészek összessége, amit rekonstruálhatnak) melyik számít az eredetinek?

Christopher Nolan renoválási kísérlete (ti. élet hűbbé akarta tenni, mert ő a realistább Batman-világot forgatta) egyértelműen zátonyra futott Bane karakterének eredetisége terén, mégsem vethetjük el a jelentőségét, hiszen lehet, hogy a karakter további megjelenése ehhez a képhez fog forrásként viszonyulni. De amíg a többi média-termékben a mesésebb jellegű Bane uralkodik, addig ezt a filmes kísérletet tekintsük hibának, de csakis filozófiai aspektusból.

Robin (common sense, vagyis a JPÉ, a Józan Paraszti Ész szempontjából)
Robin, a Denevérember leghűségesebb segédje is feltűnik a tárgyalt filmművészeti alkotásban, igaz kicsit sárgán, kicsit savanyúan, de legalább nem a miénk-ként. 1940 óta Dinamikus Duóként nevezik munkacsoportjukat, és ez idő alatt sokszor lett mind az írók, mind a fogyasztók számára hol kegyvesztett, hol reboot-olt, hol önállósodott (Nightwing) karakter, Schumacher mozifilmje óta pedig egyenesen filmsüllyesztőbe lett hajítva, nem kizárólag azért, mert a popsira feszülő, műbőrrel borított hősduó viszonyában a pikírten homoszexuális kritikusi magok is melegágyra leltek.

Adva van egy utcai szolgálatot teljesítő ifjú rendőr, akinek éles a szeme és élénk a memóriája (szinaptikus gondolkodás), ezért gyerekjáték számára megismerni a Sötét Lovag civil identitását, és nem kell olyan retorzióktól tartania, mint a Sötét Lovagban a Wayne vállalat Coleman Reese nevű alkalmazottjának, amikor zsarolni készült. Tettre kész, bátor, elszánt tipikus hős, ami a mindennap emberéből maximálisan kihozható. A film zárásáig nem is foglalkozunk vele komolyan, kapcsolási szálat sem húzunk belőle, mert ő csak a Gotham-i rendőrség ideál-típusa. Végül kiderül a teljes neve, végül megtalálja a Denevérbarlangot, amely önálló aggregáttal működik talán, mert a kastélyban már a szolgáltató megszüntette az áramszolgáltatást, mégis minden működik automatikusan. A nemrég nyíltan elhajított infó-morzsákból összerakjuk az üzenetet: egy Robin, aki a Batman-technológiát közvetlenül használhatja. Szóval ebből a Robinból nem segéd lesz, hanem…utód!

A földkerekség jámbor Batman rajongói pedig egyszerre üvöltenek fel csalódottságukban, hogy ennyire veszi valaki a bátorságot, hogy átírja a közel 80 éve futó mesevilág alapvető fundamentumait.

Galéria