Nagy várakozással váltottam jegyet a Sin City második részére, mert a Bűn városának 2005-ben bemutatott első része minden szempontból elnyerte tetszésemet. A több szálon futó cselekmény (Hartigan, Marv, Dwight), a lenyűgöző látványvilág, a zenei aláfestés, és az eszement vérfürdő igazi remekművé tette a képregényből készült filmadaptációt. Így aztán már régóta vártam a folytatást, amit – majd 10 év várakozást követően – idén meg is kaptam.

Ami jól működik, azon ne változtass! Ezt az egyszerű, ám annál fontosabb elvet követve a Robert Rodriguez és Frank Miller a cselekmény gerincét jelentő három főszálat meghagyta, illetve azokat egy újabbal bővítette ki. Ezekből három előzmény, az egyik viszont utózöngéje a Hartigan-történetnek. Ezzel pedig egy kis időzavart kelt a rendezőpáros, ami miatt jómagam párszor elgondolkodtam azon, hogy tényleg rendben vannak e azok a fránya idősíkok. Lehet, hogy bennem van a hiba, de Marvnak nem kéne már hullának lennie?

Hartigan (Bruce Willis) legalábbis már az ebben a részben, így az ő történetét Nancy Callahan (Jessica Alba) viszi tovább, aki a nyomozó halálát követően egyszerűen nem találja helyét a bűn városában. Bosszúra és Roark vérre szomjazik.

Az új fiú a mostani történetben Johnny (Joseph Gordon-Levitt) a jóképű szerencselovag, aki sohasem veszít. De vajon lehet-e esélye Roark szenátor ellen pókerben?

Dwightot (Josh Brolin) új színész játssza, akinek a karaktere ezúttal is a nők körül forog. Az első részben ugyebár Shellie (Brittany Murphy) miatt került csúnya kalamajkába, ezúttal Ava (Eva Green) hálózza be őt. Utóbbi viszont Shellie-vel ellentétben egy igazi romlott nőszemélyt játszik, akiben nem ajánlott megbízni. A gyönyörű színésznő gyakorlatilag az összes filmkockán megmutatja a bájait, amit aztán minden alkalommal be is vet a kiszemelt áldozat elcsábításának érdekében.

Marv (Mickey Rourke) meg? Ugyanolyan állat, ha nem még vadabb mint az előző epizódban! Mentségére szóljon, hogy ott sokszor a baj találta meg őt, most viszont inkább ő keresi a balhét. Ráadásul jó viszonyt ápol Nancyvel és Dwight-tal is, így gyakorlatilag az összes csörtében benne van. A poénjai, megjegyzései szerencsére ugyanolyan ütősek mint korábban.

Én csupa rossz kritikát olvastam előzetesen a filmről, így kissé félve foglaltam helyet a teremben. A várt csalódás helyett azonban méltó folytatást vagy előzményt kaptam. A történet jól kigondolt, így összeszedett, azaz nem a folytatásokra jellemző több akció / több gyilok / több vér elvét követték az alkotók. Oké, itt is fogyott a paradicsomszósz, de azért nem mértéktelenül. Nyilván az első részt nehéz lett volna überelni – sajnos nem is sikerült -, de majdnem megközelíti azt, ami egy folytatás esetében mindenképp nagy szó. Szóval akinek anno kedvére való volt a Sin City, annak borítékolhatóan ez is tetszeni fog. És még csak ölni sem kell azért, hogy jegyet válthass rá!

A rendezőpárosnak üzenném, hogy egy kicsit kapják össze magukat, mert a harmadik részre nem szeretnék újabb tíz évet várni!

 

Értékelés:

8/10

 

SIN CITY: Ölni tudnál érte – A Dame to Kill For (2014)

Fsz.: Bruce Willis, Mickey Rourke, Josh Brolin, Jessica Alba, Joseph Gordon-Levitt, Eva Green, Ray Liotta, Michael Madsen, Jamie Chung, Csókás Márton, Lady Gaga.

R.: Robert Rodriguez, Frank Miller.

103 p.

Előzetes