Internetes újságíróként nem kellett sokat keresgélnem, hogy a véleményemmel mit is tudjak deresre húzni, mint a következő írásom témája, hiszen felállni sem volt szükséges a számítógép elől, egyszerűen csak a világháló legmeghatározóbb jelenségére kellett gondolni. Mindezért elég volt csupán a keresőbe beírni a testi gyönyör hárombetűs, nemzetközi szavát, és máris ömlött felém a jobbnál-jobb elmarasztalható ötletzuhatag.

Induljunk ki abból a tényből, hogy a pironkodás nélküli, parázna, pőre emberek nyakatekert pózban történő pajkoskodásának látványa az első sokszorosítási technológia feltalálása óta az elsődleges vizuális forrásnak számít, ha szexuális diszpozícióink ’természetes úton’ nem találnak enyhülést. A számítógépek összekapcsolódásából eredő világháló pedig ennek a piacnak olyan végtelenített potenciált adott, hogy csak a fantáziánk szab határt, mire ne legyünk kíváncsiak, mert a kínálat maga a megtestesült bőség szaruja. Első benyomásra ezek a sokelemes, kattintásra újabb oldalakat nyitó gyűjtőoldalak pazar mennyiségének felismerésekor még a legkomolyabb megfigyelőből is azt a megrökönyödést váltja ki, ami egy naiv kalkulációból eredeztethető; ha ugyanis egy ilyen oldalon egy teljes egyetemi campus női létszáma elfér, és ezek az oldalak csakis hasonló, de különböző résztvevőkből álló oldalakat nyit meg végelláthatatlanul, akkor statisztikailag a Föld minden egyes nőszemélye megtalálható ezeken az oldalakon. Természetesen ez minden alapot nélkülöző, és igen sértő megállapítás, ami nem is fedi a valóságot, csak felhívja a figyelmet ennek az iparnak a méretére. A piacokon a kereslet határozza meg a kínálatot, és egy ilyen volumennel rendelkező, és ilyen differenciált kínálat, mint a netes pornó, mégis a legkönnyebben jellemezhető vásárlókör által tartja fenn magát, nevezetesen a szexuálisan bezsongott, bitang férfinépből, akik bár ezen a módon mentessé válnak a nemi betegségektől, de a sok kattintás és ráncigálás után biztosan egy nagy számítógép-vírusnak lesznek hamar a kisgazdái, amelyet bátran nevezhetünk virtuális kankónak is. Pedig az olvasottak tudhatják, hogy már a régi nagyok is figyelmeztettek a nemi betegségre, példa erre Pál levele a Gonorrheaiakhoz….

A galériák tartalma igen változatos, és sokszínű, mégis két, közismert műfajba sorolhatóak: softcore, és hardcore.
A softcore az akt műfaját takarja, kevésbé művészibb szándékkal. A szóló lányok kínálata hatalmas, kik saját honlappal is rendelkeznek, ahonnan regisztráció és banki átutalás után szabadon garázdálkodhatunk az üdvöske éppen aktuális portfoliójában. Az ingyé’ képsorozatok csakis a kóstoló szerepét töltik be, beetetésnek számít, akár a kenyérszórás pecázás alatt. Ezek a szóló mákvirágok láthatólag korán kezdik a világháló okozta kiszolgáltatottság fényes karrierjét, hiszen verdefényes szüzek csábítanak webkamerás randevúkra, vagy porhanyós leánykák szeretnék megmutatni, hogy a testi adottságaik hogy viszonyulnak a legújabb szexuális segédeszköz nem mindig célszerű használatához. Mind fiatal, szexuálisan kihívó, külsőleg remekbe szabott hetérák, akik alig várják, hogy örömet okozzanak mindenkinek, aki kinyitja nekik a pénztárcáját. Mint mindenki más ebben az iparban, előszeretettel feledkeznek meg ők is arról, hogy évtizedek múltán is jelen lesznek a világhálón, így kitörölhetetlen nyomot hagynak maguk után, a társadalmilag nem éppen méltányolt alakításaikkal együtt. Talán abbahagyják, amint az élet úgy hozza, hogy ideje elfogadott, normális emberként élni, és családot alapítani, bár sokuk életük végéig a biológia órájuk helyett taxiórát használnak továbbra is.

A hardcore-t ismeri mindenki úgy, hogy maga a pornó. Ez az egyetlen olyan audiovizuális műfaj, amelyik már születése pillanatában kifulladt az bemutatandó téma tartalmát illetően, ugyanis kizárólag a coitus ábrázolásáról szól. Beágyazható a legkülönbözőbb események, szereplők és tárgyak játéktere közé, akkor is a kiindulási alapja, és az egyedüli vezérfonala maga a közösülés unalmas bemutatása. Társadalmi és pszichológiai hatását tekintve minden más alkotás fölé helyeződik, ugyanis ekkora érzelmi ambivalenciát és erkölcsi rombolást még a legelvetemültebb, kalapba csokizó performance művész sem tud okozni. A legősibb tevékenység, a prostitúció színrevitelével a pornóipar csak erősíti azt a sztereotípiát, miszerint ez is csak causa mulier végett létezik, így az egyedüli felelősnek a színésznőt teszi. Pedig ezek az aktorok nem boszorkányok, és nem is az ördögtől valóak, mivelhogy ők is emberből vannak és mindnek van anyukája is, habár nem találni olyan szülőt széles e világon, akik büszkén és elégedetten tekintenek leányuk pornós életére vagy netán múltjára. És hogy megértsük, miért nem öröklődik e hajlam, illetve nem hallunk pornós dinasztiákról, azért van, mert, ahogy a latin mondja: „vágyik a legrosszabb nő is szülni derék lányt”. Talán ebből következtethetünk arra, hogy mennyire visszataszító ez a tevékenység a civilizált népességnek, de a kínálat szélességét figyelembe véve mégis sorban állnak a buggyant nőszemélyek a valódi szereposztó díványért.

Ugyebár az számít prostituáltnak zanzásítva, aki pénz fejében szexuális szolgáltatást nyújt bárkinek, aki ezért hajlandó fizetni. Aki viszont mindezért pénzt se kér, azt a köznyelv egyszerűen ribancnak nevezi. Vajon a fizetésért szereplő ‘színésznő’ prosti? Ezt döntse el a mindenkori illetékes. Viszont mindig volt és lesz is szükség a hetérákra, mivel a férfiak mindig is fognak olyan dolgokra hajlani, amikre egy tisztességes nő, vagy feleség sosem lesz hajlandó. Ez az egyik hely, ahova a kutya el van ásva, méghozzá egy csatabárd mellett.
Mégis, mi viszi rá a gyengébbik, és ezért kiszolgáltatottabb nem képviselőit arra, hogy az egészséges esetben csakis a két résztvevőre tartozó intim aktust a nagyközönségnek sokszorosítsa, és evvel megörökítse korlátlan ideig egy szellemi mélypontjának ékes esetét? Kikből vállnak modern bakkhánsnők, és mi motiválhatja őket? Ahelyett, hogy monográfiát érdemlő részletességgel foglalkoznánk az üggyel, mi csak a közismert, és ezért mindenki által belátható alapokkal foglalkoznánk.

A filmvászon, és bármilyen képrögzítési felület elsődleges motívuma a szakmai, és a rajongói siker, vagyis az elismertség. Minden szakmai tevékenység visszacsatolást kíván, hogy az érintett függetlenül a saját értékítéletétől, érezze a munkájához kötődő pozitív viszonyulásokat. Ezt kollégáktól és kritikusoktól egyaránt megkaphatja, de a valódi célközönség súlypontozottan számít, hiszen belőlük él, és jóval nagyobb tömeget képviselnek, mint a szakma és a stáb. Ezért is tűnhet egy ripacs színész kiváló művésznek, hiába veti is ki magából a szakma, ha a fogyasztók, vagyis a nézők megőrülnek érte. Nos, egy pornószínész esetében csak inverz, jobb esetben torz módon beszélhetünk sikerről: megbecsülés, tisztelet, méltatás, és dicsőség helyett inkább csak hírhedtség jut osztályrészül, és ekképpen tűnhet számára olyan kellemetlennek a családi ebédek alatt a legutóbbi szerepléséről diskurálnia, nem is beszélve az olyan kellemetlen esetekről, amikor is felismerik az utcán a rokonok, ismerősök, idegenek. Anyagi sikerről sem ejthetünk szót, mivel ha jól fizetne az ipar, nem kényszerülne újabb és újabb forgatásokba a hölgyemény, belekerülve az anyagi függőség mókuskerekébe, amely az idő haladtával csak tovább rontja a presztízsét a világ szemében, hiszen ő abban csak, mint egy szexuális tárgyként funkcionál, így valódi személyének nimbusz-kulcsa rohamosan csökken.
Az exhibicionizmus, vagyis a kóros magamutogatási hajlam sem tűnhet egyedüli indító oknak, hiszen megannyi elfogadott módja van a szereplési vágynak és a feltűnési viszketettségnek, amelyek valódi sikerrel kecsegtethetnek, és több anyagi forrással is. Marad talán a kielégíthetetlen kéjvágy és a promiszkuitás, amely az emberiség magaslatának egyik szakadéka, hiszen az ebben szenvedők egyedüli életcélja és örömforrása az életben a lehető legtöbb személlyel és alkalommal végrehajtott nemi érintkezés, amit ha képesek lennének rá, még a nyulak is kinevetnének, hiszen a tapsifülesek szaporodási ösztöntől vezérelve sokasodnak olyan sűrűn, míg az ilyen ember csak a technikáját élvezi, és az ilyen sokszor retteg annak valódi céljától is. Esetleg a tudatlanság, és ebben az esetben a nehéz megélhetés egyetlen könnyű pénzszerzési lehetősége lenne a sokszor elferdült pornósok legfőbb indoka a munkájukra?

Mindezen felvetések után leszűrhetünk a szakemberek által is megsejtett képletet, amikor is az árva, tudatlan, és a testi örömök után sóvárgó, társadalmi haszon potenciáljával nem rendelkező fiatal lányokat jelöljük meg a pornóipar legfőbb küldő mezsgyéjének. Szociológiailag mindez talán túlzottan is sarkított eredménynek tűnne, mégis egyetérthetünk azzal, hogy ezen okokból legalább az egyik mindig jelen van hangsúlyosan a pornósok életrajzában.

Említést érdemel az ázsiai szekció is, hiszen Ázsiának manapság igen nagy az ázsiója, még a szexipar tekintetében is. A legfejlettebb lokális szigetország tűnik helyi nagyhatalomnak e téren, és kínálatában és változatosságában messze felül is múlja a nyugati világ hasonló szféráit. Elsődleges különbség maga a megjelenés, mivel az ábrázolás stílusa éles kontrasztot mutat a napnyugatiéval. A ’fehér ember’ szex-idoljai a teljes kozmetikai ipart mozgósítják, és az operatőrök a glamour szemkápráztató módszerén kívül nemigen foglalkoznak más ábrázolással. A megjelenített kokottok centi vastagra vakolt, és üde színekre sminkelt arcát mennyei fényáradat nyaldossa, a csillogóra rúzsozott ajkaktól az utolsó szempilláig minden az idealisztikus szépség megragadásának pozíciójába kényszerül. A nyugati pornócsillagok ezért is felismerhetetlenek arcfesték nélkül, és így ütnek szíven minden bugyuta rajongót, mert a láttatni kívánt megjelenésük nem azonos a természetes látványukkal. Ennek ellenére –vagy okán- az ázsiai idolok mentesek minden műanyag ábrázolástól, talán az alapozón kívül más kencét nem is igen használnak fel a sminkszobában, ezért sokkal természetesebbnek, és így emberibbnek tűnnek, még ha embertelen helyzetben is láthatóak olykor. Esetek többségében szinte oktatói fortélyossággal ábrázolják a nemi együttlétet a japán stúdiók, ahol nagy szerepet kap az előjáték és a kölcsönösségi alapon nyugvó zacsi-pacsi, illetve tapicskolás – leánynevén: petting -, míg a nyugati hardcore-ban mindezekre álmos kísérletet se tesznek, a leányt minden teketória nélkül leteperik, hidegindítással indulnak neki a menetnek, és azonnal elkezd bomlani az értelem. De a legförtelmesebb tébolyultságot is Cipangó szigetéről eredeztetik, amikor is egy sportcsapatnyi kondi-bandi közrefogja a nőszemélyt, és sortüzet zúdítanak rá az ivarváladékukból, ezzel is fokozva a sérelmet a szexuálisan kizsákmányolt áldozaton. Drága uraim, mi ebben az örömöt okozó látnivaló?

A legnagyobb kárt mégis a szexuális tartalommal bíró bármilyen fényrögzített áru azzal okozza, hogy nem a valóságnak megfelelően tálalja azt a tartalmat, ami mindig is a két szereplő magánügyének tartozik, ugyanis kihagyja azt az esszenciális összetevőt, amivel idealizálni tudjuk a másikat, és az értelem ékszíját ledobva lehetővé teszi az emberiség megújulását: a szerelem misztériumát. Ez teszi az együttléteket közös örömforrássá, és ne felejtsük, elsősorban a nők számára a szerelem és a szexualitás azonos, együtt járó tényező. A pornós ábrázolás világa ennek ellenére az alkalmi eseteket preferálja, csereszabatosságot sugall, a vágyak azonnali kielégítésének hibás viselkedésére bujtat, ahol a partnerek nem kötődnek egymáshoz, csak kölcsönösen maszturbálnak egymáson segítve, hiszen a saját fantázia fontosabb a közös élménynél ezekben a szereposztásokban. A tényleges érzelmi reakciókat kevésbé hihető, és sokszor amatőr színjátékkal helyettesítik, és a férfi orgazmus elérése szinte csak extragenitális stimulációkhoz kötött, hogy semmi se kerüljön a rendeltetési helyére.
Miért is ássa alá morálisan a nőiesség igazi értékét a túlzott nemi zabolátlanság, főleg ha közszemlélre is emelik? A férfival ellentétben, ha toprongyos és nincstelen is a nő, mégis jóval gazdagabbnak számít annál, mert igazi értéke a belsőjéből származik, ez a büszkeség és a szemérem párosa, vagyis a női erény. Ez a kettő az, amit a szexipar azonnal zálogba is tesz, így a külső megjelenését és a színészi viselkedését leszámítva, elveszíti a nőiessége varázsát és valódi értékét.

Veszélyforrása abban áll legfőképpen a netes pornónak, hogy akiben nincs ezeket élvezetté átalakító alantas ösztön, abban kialakítja azt, akiben pedig már megtalálható, annak pedig tovább szélesíti. Az ember ösztönei még élnek, de az ember nem ösztönlény, és akinek a fejébe a buja kéjvágy és a paráznaság folyamatos szükségletét dadusgatják, az lassan olyanná is válik, mint amit fogyaszt, és hasonló elbírálás alá fog esni a környezete szemében. Pocsolyából is lehet szomjat oltani, de nem esik olyan jól.

Galéria