Elindult a 100 szóban Budapest történetíró pályázat!
Rendhagyó körülmények között, hetedik alkalommal is elindult a 100 szóban Budapest történetíró pályázat. Szeptember 30-ig bárki beküldheti a saját, maximum 100 szóból álló történetét, amelynek valamilyen módon Budapesthez kell kapcsolódnia. A pályaművek közül háromtagú zsűri választja ki a 100 legizgalmasabbat, amelyeket november 17-én, Budapest születésnapján hirdetnek ki egy különleges helyszínen, és amikből néhányat meg is zenésítenek. A pályázat a Mindspace, Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ közös projektje.
Talán soha nem csináltuk ennyire sokan ugyanazt Budapesten, mint idén. Soha nem hiányzott úgy a város, hogy egyáltalán nem hagytuk el, és soha nem szerettünk volna ennyire hazajönni. Budapest feldobta a labdát az idei pályázathoz – a 100 szóban Budapest stábja pedig az eddigieknél is jobban kíváncsi mindenki történetére!
A 100 szóban Budapest pályázat idén hetedik éve teremt lehetőséget arra, hogy bepillantást nyerhessünk a budapestiek életébe és megismerjük a városról alkotott véleményüket, méghozzá a saját szavaikon keresztül. A projekt felhívására bárki beküldheti a saját történetét a fővárosról, egy ahhoz kötődő emlékéről vagy érzéséről – viszont legfeljebb 100 szóban. A felkért zsűri ezekből a pályaművekből válogatja ki a 100 legjobbat, amelyeket egy díjátadó keretében hirdetnek ki. A zsűri tagjai idén Boncsér Sára Luca színésznő, Szabó Benedek zenész és Závada Péter költő lesznek, akik nemcsak elolvassák és kiválasztják a legjobb történeteket, hanem néhány történetet fel is dolgoznak zenekari kísérettel.
A pályázati kiírás 2020-ban rendhagyó módon jelent meg, hiszen idén a versenyzőknek mindössze 1 hónapjuk van beküldeni az írásaikat, az eredményhirdetés pedig az eddig megszokott október helyett november 17-én lesz, Budapest születésnapján. Ugyan a díjátadóra a Budapest Napon kerül majd sor, a 100 szóban Budapest a hagyományokhoz hűen a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is megjelenik: október 21-én Gyógyüdülő a tölgyek alatt címmel rendeznek egy megpihenős, elgondolkozós eseményt a margitszigeti ásványvíz-palackozó elhagyott épületében, Bárnai Péter színész közreműködésével.
A pályázatokat a 100szobanbudapest.hu oldalon keresztül lehet beküldeni, a fődíj 100.000 forint, valamint a szervezők idén is külön díjazzák a 18 éven aluli versenyzőket. Ezenkívül a hagyományokhoz híven a legjobb 12+1 történethez kortárs magyar grafikusok készítenek illusztrációkat, a legjobb 100 történet pedig írásban is megjelenik a későbbiekben.
A 100 szóban Budapest pályázat a Mindspace, Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ közös projektjeként, utóbbiak támogatásával valósul meg. A projekt kiemelten fontos a BFTK mint a fővárosi arculat kialakításában főszerepet játszó szervezet számára, hiszen egy élő élettér hangulatát és rejtett történeteit a legszínesebben azok tudják elmesélni, akik benne töltik a mindennapjaikat.
A 100 szóban Budapest projekt honlapja: http://100szobanbudapest.hu/
A 100 szóban Budapest a Facebookon: https://www.facebook.com/100szobanBudapest/
A 100 szóban Budapest Gyógyüdülő a tölgyek alatt c. eseménye a CAFe Budapesten: https://cafebudapestfest.hu/irodalom/20201021/100-szoban-budapest-126758-hu