Filozófiai témájú könyveknek sosem volt, – és szinte biztosra jósolhatóan – nem is lesz nagy forgalma a könyvesboltokban és az egyéb árusító helyeken. Az a kis szűk vásárlói csoport, amelyik egyáltalán keresi is a bölcseleti köteteket, az a mindenkori bölcsészhallgatók szerény halmaza, és ők is csupán a kötelező irodalmat tallózzák. A többi könyvtárba jár…

Egyébiránt a filozófiáról az a téves köztudat alakult ki, hogy tudás, hatás nélkül. Valóban, csak hát jobb feleslegeseket tudni, mint semmit se[1]. Ezt pedig tetőzi a popkultúra és a tömegmédia kollektív butító hatalma: a könnyen fogyasztható termékek dominálnak, főleg ha még divatos is!
Mindezekből kifolyólag igen kockázatos, kettős kudarccal fenyegető, és érthetetlen vállalkozás egy ismeretlen, számkivetett cseh filozófus ’alulértékelt’ művével foglalkozni. Eme írás céljának ugyan érezhető az olvasási hajlamra való szerény buzgólkodás, de valójában főleg ellenpéldai értékmérőnek készült.

Klíma kiváló példája a filozófia, mint a legkülönösebb tudomány, és annak öntisztulásának áldásos tevékenységeként: minden egyes alkalommal, amikor egy delikvens bebocsájtást kér a tudomány szentélyébe, megmérettetik minden lehetséges szemszögből és irányból, és e szerző folyamatosan könnyűnek találtatik. Az alkalmi, de főleg a tartós hatáskifejtéshez szükséges szakmai körökben is tekintélyre szert tenni, s ez az, amiben Klíma a legnagyobb hiányt szenvedte.
Főleg a bölcselkedőkre igaz a kor szelleme teória, a nagy emberével szemben, hiszen filozófusok mindig voltak és lesznek, de a filozófiatörténelembe csak azon keveseknek van helye, akik jó időben voltak igen jó helyen, és nem az, aki a legjobban ismerte meg, illetve leghangosabban szajkózta, hogy ‘mi a tuti’; de mindezek ellenére rá se bagóznak. Klíma esetében halmozottan hátrányos a helyzet, hiszen mindenfajta tanulmányok nélküli, önjelölt prófétának látszódhat, akinek ténykedése idején a filozófia szinte kizárólag az analitikus diszciplínájával volt elfoglalva, nem az örök feketebárány szolipszizmussal[2].

E cseh bölcselő életműve bármennyire is aranynak látszódik az azt megismerői körében, mégiscsak egyszerű pirit, vagyis bolondok aranya, márpedig minden megközelítésből. Az is igaz, hogy egy szolipszista filozófiájának elemzése kecsegtet a legkisebb kihívással, elég csupán az életrajzát bemutatni, hiszen főleg abból következik a meglátásainak levezetése.

A magyar nagyérdemű Klímát jószerivel nem ismerheti, habár prózai alkotásokra adta fejét 1906 és 1909 között, talán lelkiismeretének engedve a nagyját minden bizonnyal tűzre vetette. Fennmaradt irodalmi alkotásai a Sternechoch herceg szenvedései „groteszk romanettó” bármit is jelentsen is ez, a Dicsőséges Nemesis elbeszéléskötet s az ún. Nagy regény töredékei, illetve a tárgyalt Abszolút akarat vagyok filozófiai jegyzetei, azon belül személyes levelei, önéletrajza, és az önéletrajzban említett Tisztes Mátyás és a Traktátumok és diktátumok. Legnagyobb földi csodálója, Bohumil Hrabal megjegyzi róla a Zsebcselek című interjúregényében, hogy „Klíma írásra és alkoholra vesztegette idejét”, amelyből utóbbi minden bizonnyal az előbbi kárára volt. A kötetben fellelhető önéletrajza szerint „éljünk csak az öntökéletesítésnek, és öregkorunkba lehetőleg egyetlenegy írásban összegezzük az emberiségnek életünk eredményeit”, mégis 26 évesen írja meg A világ mint tudat és semmit, holott 49 évig élt.

Az emberiségnek való összegzés életünk eredményéről bárki szájából narcisztikusan hangozhat, aki nem ismeri azt az udvariassági szabályt, hogy csak akkor válaszoljunk, ha kérdeznek. Eszünkbe juthat ilyenkor Hamlet, a dán királyfi híres monológja: „Kizökkent az idő; – ó, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt”[3]. és minderre Márai Sándor fanyar reflexióját: „itt kukorékol az elmebaj. Egy „egészséges” Hamlet beérné a megállapítás első felével”[4].

És hogy mekkora baromfiudvar volt Klíma szellemi hátországában, arra az életrajzából tisztán tudunk következtetni. Vezérfonalunk a következő kijelentés, ami életének értelmét hívatott referálni: ez az ember nem kevesebbet állított magáról az általa kreált deoesszencia[5] műszó alatt, minthogy ő bizony egy isten…

Ez az extravagáns kijelentés, ha komolyan vesszük, valójában egypálcás állítás, amit még félrehuzagolt légpuskával is könnyedén eltörhetünk. Teológiailag ez csupán csak tömény blaszfémia, és régen máglyapirítás járt érte. Filozófiai értelemben, ahol is külön istenkép található – az abszolút jelzős -, arra pedig magával az életével és életmódjával önmaga cáfolt rá Klíma. „Az abszolútum (és én ízig-vérig az vagyok) elvet minden relatívat”, mondja curriculum vitae-jében. Ha már idézésre adtuk fejünket, álljon itt egy csokor e romlott virágos kosárból:
„Az alkohol, a rum és a tiszta szesz mentett meg, megmentőimhez mindmáig hű maradtam. Kilencszáztizenkettő második felében és tizenháromban egyetlen percig sem voltam józan”. „Egész életem olyan következetes elhajlás mindattól, ami emberi- a kezdet kezdetétől csak önmagamért és harmincegy éves koromtól kizárólag Önmagamért élek”.”Miután végigseggeltem egy félévet, fogtam magam, és visszatértem Csehországba, eltökélve, hogy iskolába többé be nem teszem a lábam, és semmiféle foglalkozást nem fogok űzni”. „Életem –külsődleges- jellemzői: függetlenség, bárminemű „foglalkozás” hiánya, lehetőség, hogy minden körülmények között önmagamért éljek- lényegében mindig remete voltam-„
Egy ilyen ’irigylése méltó’ bemutatkozás után ugyan milyen értelmes, az emberiség számára pozitív üzenetet kaphatunk?

Egy megalkuvást nem tűrő nonkonformista, aki a rendes polgári élettől viszolyog, mellé pedig bohém életet él, valóban igen meggyőző filozófus alapanyag, főleg, mialatt a kocsmák igaz vándora. Tanulmányai ugyan nincsenek, ismerete viszont annál több: válogatás nélkül bújhatta Schopenhauer, Nietzsche, Kant, és Berkeley műveit, mellesleg elismerően szól a preszókratikusokról is. Ez eddig nem hátrány, sőt! De önmagát történelmi analfabétának tartja – amit műveinek olvasása felettébb megerősít -, vagyis cseppet sem törődik az időiséggel, se a történelmi összefüggésekkel; így eshet meg, hogy saját gondolatként kezeli a kategorikus imperatívuszt Kant-tól, a ’csőcselék’ fogalmát ’törpeemberekre’ matrikulázva a lélekgyújtogató Nietzschétől és a dionüszoszi gondolathalmazt, az ataraxia[6] fogalmát Pyrrhosztól, és ki tudja még mit a felsorolt többi, valóban elismert filozófustól. Egyedüli analógia Schopenhauerrel, hogy ő is részesült családi örökségből, amit ugyan Klíma nem is igazából elméjének pallérozására költött, hanem hogy bármilyen bódítószerrel – étertől kezdve a denaturált szeszig – módosítsa a tudatállapotát.

Önmaga felé irányuló mindennemű elfoglaltságát sajátosan egoszolizmusnak[7] nevezte, ami köznyelven szólva talán a rögeszmés önimádatot jelentheti, filozofikusan a szubjektív idealizmus és a radikális szolipszizmus furcsa ötvözetét. Ennek a furcsa világnézetnek a kiforrása az említett 31. életévének idejére esett, innentől fogva ’felvilágosultként’ éldegéli a világtól önkéntesen elzárt, néha primitív életét, amit az egekig magasztal. Nyers húson és zöldségeken, gabona magvakon él, „egyszer elloptam egy macskától a megkezdett egeret és befaltam, úgy, ahogy volt, szőröstül-bőröstül”, mindezek és a permanens illumináció ellenére egészsége mindvégig eszményien egészséges volt. Említi, hogy megpróbált többször beteggé válni, fertőzött vizet és romlott étkekkel próbálkozott, de mind hiába. Életmódja szintén különös: a napszaktól és az évszaktól függetlenül jár beláthatatlan idejű és hosszúságú sétautakra, kapaszkodik fel éjjel, a vak sötétben olyan sziklákra, amikre nappal rá se mer nézni, órákig lubickol meztelenül hóviharban. „Soha nem ismertem az unalom érzését- legfeljebb valami hozzá hasonlót, azt is csak társaságban”, írja valahol önéletrajzában. Egy szoliptikustól ugyan nem idegen a mizantrópia[8] jelensége, de Klíma határozottan kikéri magának e titulust: „Az állatokkal való együttélésem erős és kínos, de 90%-ban legyűrve, az emberekkel szemben – jóformán semmi, de minden vagyok, csak nem mizantróp, ellenkezőleg, a magam módján szeretem az embereket – valahogy úgy, ahogy a tetveket. Ha egyetlen csapással elpusztíthatnám az emberiséget – derűsen, harag nélkül, csak úgy „überut[9]”-ból, – pillanatig sem haboznék.”
És egy újabb pillanatkép a meghitt ifjúság korából: „Engedetlen garázda voltam: A lopás kedvéért loptam, sportot űztem belőle, hogy éjszakánként betörjem az ablakokat Domažlice környékén, hogy köveket hordjak a vasúti sínekre, hogy felgyújtsam a gabonakereszteket”.

Most, hogy nagyjából elfogyasztottuk az hors d’oeuvre-t, rákérdezhetünk őszintén, hogy, van-e racionális értelme magának a célkönyv filozófiai tartalmának alapos ismertetésére és főleg, megismerésére ettől a személytől?
Mivelhogy nagyjából az alapokat lefektettük az idézetekbe ágyazva, feltételezhetjük, hogy semmi újdonság és meglepetés nem fog a tartalomban megjelenni, csak az alap axiómák ömlengő, és redundáns felhabzása. Írói vénával rendelkező, leendő ’megmondó’ filozófus palántáknak Klíma ideális ellenpélda, ahogyan említve volt még e cikk elején: ugyanis intő jel arra vonatkozóan, hogy attól még nem lesz se filozófus, se hiteles ’tudós’ az olyan ember, aki feleslegesen és sokat idéz latinul és használ idegen szavakat egyfajta intellektuális maszturbációt gyakorolva ezzel. Habár Arisztotelészt idézve: „.. s mivel érzik a maguk tudatlanságát, mindenkire áhítattal tekintenek, aki valami nagyot s olyasmit mond, ami értelmüket meghaladja”[10]…

Nincs tökéletes és hibátlan és teljesen egészséges ember, csupán kevesebb tünetet produkáló, ez tény, de aki a társadalomnak hasznára nincs, kizárólag önmagának él, és erénynek véli a súlyos alkoholizmust és a dohányzást, annak nyílván aligha lehet értékes meglátása a világ felé.
Különben is eddigi idézeteink Klíma saját önéletrajzából valóak voltak, így az egyirányú információ forrás felettébb megkérdőjelezheti a tartalom valóságtartalmát, főleg olyankor, ha ez a fajta megjáratás szándékos lehetett.
Platón írásai Szókratészről, illetve az Evangéliumok hihetősége főleg azon okból billen a nagyjából valós állítások serpenyőjére, miszerint a kollektíva, a szemtanúk és a kortársak biztosan hőbörögni kezdtek volna a ius murmurandi jogán, vagy recenziók maradtak volna fenn kortársaktól, hogy ez és ez a szerző a költői szabadságon túl vetette meg a valóságról alkotott történetének fundamentumát. Egyszóval Klíma önmaga mítoszának elsődleges építője, és mindenki így van ezzel, ha önmaga arculatát kedvezőbb imázsra szeretné konvertálni. Vagyis jobb, ha nem vesszük szóról szóra igaznak az ominózus állításokat, hiszen okos az, aki csak a felét hiszi el annak, amit hall, és bölcs, ha tudja, melyik felét…

A józanész, illetve a lelkiismereti ‘daimónok’ oka folytán – és a kulturális impakt rizikója miatt – eltekintéssel illik lenni egy valószínűleg alkoholmámorban született bölcseleti értekezés tartalmának bárminemű elemzésekor; aki vesz elég bátorságot hozzá, vagy elment az esze, annak rengeteg szabadidejébe fog kerülni, hogy birtokába vegye azt a hatalmas tudást, amit a filozófiatörténelem még lapszéleken sem említ. Klíma nem volt a kor szellemének gyermeke, míg élt, publikálásai visszhangozatlanul megporosodtak, halála után, – amikor az új generáció tisztelettel vegyes kíváncsiságból is felnéz a régiekre[11] – pedig nemsokára tiltó listára került, aminek feloldása után is igen lassan poroszkál az elismertség felé vezető rögös úton.

Eo ipso lehetséges pozitívan és elfogultan írni Ladislav Klíma munkásságáról, ugyanúgy bárkit az égbe lehet magasztalni – kellő díjazásért főleg -, de annál visszatetszőbb lesz, minél kevesebb alapja van annak; és ez minden előszóíróra ráillik. Azt szokták mondani jó posztmodernesen, hogy nincs se rossz könyv, se rossz műfaj, csak nem a te ízlésednek való. Mégis, e könyv a ritka kivétel, amely a szélső értékekhez áll közelebb, ugyanis nem szól a szerzőn kívül senkihez sem, így nincs célolvasója sem. És ha valamiben, hát ebben van a legnagyobb hátránya a szolipszizmusnak, méghozzá az, hogy kizárólag egy személy vélheti magáénak, jelen esetben ez a könyv csakis Klímának szól, magáról Klímáról.

Zárásként pedig aki nem ért e sorok írójával egyet, mantrázza vele József Attila ismert passzusát: „Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt![12]”

Ladislav Klíma: Abszolút akarat vagyok
Magyarul megjelent Pozsonyban, 2005. Kalligram Kiadó.

______________________________________
[1] Seneca
[2] Szolipszizmus: (lat. solus ’egyedüli; ipse ’maga’) Az ilyen világnézet szerint egyesül az egyes ember és tudata létezik, az objektív világ pedig csak az egyén tudatába van jelen.
[3] Hamlet: „Kizökkent az idő; – ó kárhozat! / hogy én születtem helyre tólni azt” – lásd W. Shakespeare: Hamlet, I. felv., 5. szín., Arany János fordítása.
[4] Márai Sándor: Napló, 1945
[5] Istenlényegűség
[6] Ataraxia: lelki közömbösség, minden külső impulzus figyelmen kívül hagyása
[7] Egyedülvalóság
[8] Embergyűlölet
[9] Gőgből (ném.)
[10] Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. 1095a 2.
[11] Max Planck:„Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőznek és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz.” Schopenhauernek is ez volt az öregkorára kialakult rajongótáborának egyik oka.
[12] József Attila: Ars Poetica

Galéria