Sajnálhatják azok, akik nem lehettek ott a Fővárosi Nagycirkuszban 2012.06.23-án a Yasmina Hastánciskola táncestjén. A tánciskola Orfeum Orientál Táncok világa, világok táncai című előadásával kápráztatta el a nézőket. Az érdeklődök most sem csalódtak, igényes, sokrétű és igazán változatos műsor tárult a szemük elé két felvonásban. Ahogy az első dallamok megszólaltak bizsergés indult az ember testében. Érzelmekben gazdag előadást álmodott meg Yasmin, a tánciskola szíve és lelke, az est kitalálója és megszervezője. Selyemfátylak, selyemlegyezők és egyéb szemet gyönyörködtető kiegészítők segítségével.

A szebbnél-szebb ruhák mellett természetesen a táncé volt a főszerep. Igazán profi táncosok szórakoztatták a nagyközönséget ezen a szép estén. A porondon mindenki megtalálta a helyét, fiatalok és kevésbé fiatalok, kezdő, középhaladó és haladó táncosok enyhe lámpalázzal, de annál több vággyal, hogy megmutassák, hogy mit tanultak a fél év alatt, mely eltelt a Yasmina Hastánciskola „téli” bemutatója óta. Az előadás igazán különlegesre sikerült, számos neves előadó műsorát élvezhették a helyszínen lévők: Bakó Gábor táncművész, Shilla és a Habybi Tánccsoport, Effendi Dabkeh Társulat, Ricky, Járvásné Vantal Margit és a Jázmin hercegnők, Csömör Marcell táncművész. A hastánciskola tanítványai mellett különleges élményt nyújtottak a Jázmin hercegnők bemutatója. A név nem mást takar, mint kisebbnél-kisebb gyermekeket, akik nagy szorgalommal és annál több bájjal rendelkező kislányok.

Ha valaki megtudja egy hölgyről, hogy hastáncol egyből azt kéri, hogy mutasson neki valamit, ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen a Hastánciskolában nem csupán a filmekből ismert tánc kap szerepet, ez egy összetett mozgásrendszert tartalmaz. Mint minden táncnak, ennek a táncnak is megvan a maga varázsa, zene, megfelelő ruhák stb. Nem lehet csak úgy parancsszóra ugyanazt a hatást elérni, mintha valaki felkészülten letáncolna egy koreográfiát. A begyakorolt mozdulatokon kívül nagyon fontos, hogy a NŐ érzéki és nőies maradjon és érzelmeket továbbítson tánca során a nézőnek.

A tánciskolában nemcsak a TÁNC kap szerepet nap, mint nap. A nők kikapcsolódni és szórakozni járnak ide. Pár órára elfelejtik a napi gondokat, a munkát, egyéb problémákat, barátokat és társakat kapnak maguk mellé a zene és a tánc szórakoztató együttesével. Yasmin mellett sok segítséget nyújt a tánc tanításában Börtsök Mónika, aki néha láthatatlanul segíti a többiek munkáját. Fontos megemlíteni, hogy a Tánciskolában nyáron sincs leállás, így gőzerővel folyik a felkészülés a következő estre vagy éppen versenyre.

Yasmin egyik kedvelt mondata inspiráló lehet: „Sem alkatod, sem korod nem akadály!”