A koronavírus-járvány sportra gyakorolt hatásai

A profi sportra kegyetlen pénzügyi hatásai vannak már most a koronavírus-járványnak. Egyedül ezzel magyarázható a sportvezetők tesze-toszasága. Nem is értem mire vártak/várnak még a sportvezetők? Megint csak a pénz számít(ott). Oké, értem, hogy sokan dolgoznak a sportban, akiknek a megélhetésük forog kockán, de egész egyszerűen nincs más választás ebben a helyzetben, mikor emberek halnak meg szerte a világban a vírus következtében. Nincs mese, le kell fújni mindent. Mindenki reménykedett még februárban, hogy lesz olimpia, meg foci Eb (2020 két legnagyobb sportrendezvénye), de én már akkor azt gondoltam, hogy mindkettőnek el kell maradnia. Erre jó egy hónapot malmoztak az illetékesek, hogy végre lefújják mindkettőt, ill. jövőre halasszák. A pénz megint fontosabb mindennél. Utólag persze mindannyian azzal érveltek, hogy fő az emberek biztonsága… A nemzeti bajnokságokat is le kell fújni, akármennyire nem akarják ezt a főgórék. Mégis mikor fejezik be őket? Nyáron? Azzal a következő kiírások kerülnének veszélybe. Nem is értem a hozzáállást. (Esetleg zárt kapus meccsekkel lehet véget vetni a ligáknak, mert akkor legalább a közvetítői és szponzori bevételek bejönnének.)

A szerződések, fizetések, működés, minden átgondolásra érdemes a továbbiakban. Teljesen átalakul a sportélet is a jövőben. Igazából itt volt már az ideje. „Kenyeret és cirkuszt!” volt régen (az ókori Rómában) a mondás. Nagyon távol kerültünk ettől. Csak a pénz körül forog minden. Olyan keresetek vannak, hogy az már nem normális. Félreértés, ne essék, én nem sajnálom tőlük, de ami napjainkban folyik az azért felettébb túlzás. Irreális pénzekkel dobálóznak a klubok. Egyszerűen senki sem ér ennyit. Az olimpia szintén megfertőződött. Fizetés anno nem járt a győztesnek, pláne a többieknek. Gyakorlatilag amatőrök voltak az olimpikonok. (Az ökölvívásban még most is csak amatőrök vehetnek részt a játékokon.) Most meg irreális pénzek járnak a győzteseknek/dobogósoknak. Oké, legyen így, csak akkor ne puffogtassuk az olimpiai eszményeket. Fenntartható olimpia, mi? A legnagyobb kamu. Van még olyan, aki ezt elhiszi? A japánok is szívhatják a fogukat, a már így is horrorárú olimpia az egy év csúszással még nagyobb pénzügyi bukta lesz nekik…

A profi sportnak el kell tudnia tartania magát. Szponzori pénzek, jegybevétel, tv-s közvetítések jelentik a tortaszeleteket. Na ezek most mind kiestek a járvánnyal. Lehetetlen helyzetbe kerültek az egyesületek. Szép lassan összedől minden, mint a kártyavár. Félelmetes. Mindez az egyik pillanatról a másikra. Oké, „mondták”, hogy jön a gazdasági világválság, na, de hogy így, arra senki sem számított… Át kell gondolni mindent. Sok helyen elölről kell kezdeni mindent. A versenyszervezők szintén hasonlóan kritikus helyzetbe kerültek a rendezvények elmaradásával/halasztásával. Hasonlítsunk össze egy futóversenyt, ami 20-30 ezres tömegeket mozgat meg, mondjuk egy hazai futballmeccsel, ahol az átlagnézőszám kb. 3500? Melyik a nyereséges a kettő közül? Miről beszélünk?

Mindezek ellenére kissé érthetetlen számomra az élsportolók panaszáradata. Oké, értem, hogy elmarad az olimpia, meg minden sportesemény, amire készültek, ezzel pedig hatalmas összegektől esnek el ők is, de most talán minden fontosabb ennél. Ehelyett megy az elégedetlenkedés. Holott pont a sportolóknak lenne elvileg könnyebb dolguk, hiszen ők rendszer szerint élnek. Nekik nem lehet meglepő, hogy ugyanazt kell csinálni nap, mint nap. A monotóniát jobban tűrik, mint az átlagember, ill. kitartóbbak is. Verseny helyett meg ott a szimulált-verseny. Pontosan azon a napon, amikor úgyis lenne. Így nem céltalan a felkészülés. Nincs érem, nincsenek ellenfelek, nincs közönség, de ez van, mit lehet tenni? Így is meg lehet csinálni. Így legalább marad motiváció, marad elérendő cél. Nyilván nem kell maratont futni, bár azt is lehet, akinek egyedül is bejön, de rövidebb távú versenyeket simán rendezhetünk magunknak! De lehet például szimulált duatlonozni (pl. bringa 20 km-t, majd 5 km futás, vagy 30-7, esetleg 40-10-es leosztásban). Tökéletes felkészülés triatlonistáknak. Úszni pedig majd a jobb idő eljöttével a tavakban lehet, persze csak ha engedik a hatóságok.

Mellettük a tömegsport-rendezvények szervezőinek egy része is csökönyösködik. Nem akarják visszaadni a befizetett nevezési díjakat, halasztanák a versenyeket. Igen, de mikorra? Legkorábban ősszel lehetnek (talán) tömegrendezvények. De akkor is vajon mekkora létszámmal? Akkor meg minden hétvégén lenne. Csak így lehet megoldani. Pár hónapos csúsztatásokat találtak ki, na az teljesen kivitelezhetetlen. A hatóságok úgysem engedélyezik. Nem érdekel a vis major sem, amire sok szervező hivatkozik. Itt egy példa: „A nevezési díj visszakövetelése nem opció, mivel vis maior miatt kényszerülünk a rendezvény elhalasztására, a rajtcsomagok, érmek-pólók, tornazsákok mind el vannak készítve, így indokolatlanul követeli bárki rajtunk. Nem írható át más körre, mivel erre lett benevezve erre szólt.” Na meglátjuk, hogy a szóban forgó eredetileg március végi verseny május végén meg lesz e tartva. Ide a rozsdás bökőt, hogy nem. Addig ott parkol minden nevező pénze. Én a márciusi versenyre neveztem be, mi van, ha nekem nem jó más időpont, tisztelt szervezők?

Meg kell változnia a gondolkodásnak. Át kell(ene) rendeződniük az erőviszonyoknak, de legalábbis kiegyenlítettebbé kell válniuk. A profi és az amatőr sport (tömegsport) egymáshoz való viszonyáról beszélek természetesen. Jöhet a fordulat, azaz a tömegsport előretörése. Mert mi is a tömegsport leegyszerűsítve? Az, hogy magad fizetsz az egészségedért. Ennyire egyszerű. Fel is értékelődött a járvány alatt a testmozgás fontossága. Mindenki rájött, hogy mennyire fontos az immunrendszer erősítése, mellyel sikerrel lehet szembeszállni a koronavírussal. Otthon különféle felszerelés hiányában is végezhető a saját testsúlyos edzés, persze, ha eszközeink is vannak, akkor sokkal változatosabb edzéseket tolhatunk. Rengeteg online edzés indult el. Sokkal többen futnak, mint előtte. A kijárási korlátozás (nem összekeverendő a kijárási tilalommal!) miatt ezt továbbra is lehet szabadban űzni, betartva persze a szigorú szabályokat, lásd a pontos törvény idevágó paragrafusát: „5. § Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.”

Monspart Sarolta nemzet sportolójává való kinevezése is a tömegsport felértékelődésének a jele, akire így nagy szerep hárul. Nem mintha eddig nem tett volna meg mindent a tömegsport népszerűsítéséért. Aki futott valaha Budapesten félmaratont vagy maratont, az minden alkalommal találkozhatott vele a Nyugati felüljáró tetején, hogy megkapja tőle az utolsó 2-3 km-re az útravalót (biztatást). (Sajnos a városligeti átépítés miatt már nem ezen a legendás útvonalon zajlanak a fővárosi futások.) Szóval Saci kinevezésével az első nem olimpiai sportágban (tájékozódási futás) maradandót nyújtó (vb-győzelem) sportoló került az elit klubba. (Ő volt az első nő Európában, aki három órán belüli maratont futott, pályafutásának egy kullancs okozta súlyos agyhártyagyulladás vetett véget.) Ezért is nagy szám az ő beválogatása, hiszen nálunk – sajnos – mindent az olimpiai éremben mérnek. De ezzel van talán némi remény arra, hogy a tömegsport végre rivaldafénybe kerüljön. Ennek ékes bizonyítéka volt a legutóbbi év sportolója gáláját felvezető sajtótájékoztató, ahol a szabadidősportok, ill. az e-sport (Kiss Tamás) is (na ez utóbbiról majd írok egy vitairatot) is kapott egy-egy díjat. Előbbi kategóriában a Budapesti Sportszövetségek Uniójának családi sportnapja kapott díjat. Erről valószínűleg kevesen hallottak, volt(ak) ennél sokkal nagyobb tömegeket megmozgató sportrendezvény(ek). Na mindegy. Legalább végre elindult valami!

Aki teheti, sportoljon! Most aztán bőven van erre ideje mindenkinek, nem lehet semmiféle kifogással élni! Vigyázzunk magunkra és egymásra!