A Hungarian Championship Wresting, azaz a HCW ismételten bebizonyította, hogy mint az élet oly sok területén, mi magyarok ebben is igen jók vagyunk.

Forradalom címmel rendezte meg következő, csonttörő előadását a Hungarian Championship Wrestling szervezet. A nézők itt szó szerint azt kapták, amit vártak: hatalmas eséseket, igazi hősöket és vörös, valódi vért. Volt itt minden: törtek a székek, roppant neoncső, dörrent a padló az elvágódó sportolók alatt. Nézzük sorra, ki mire vitte a mai megmérettetésen.

Elsőként a mozgékony Nitro csapott össze nevét testalkata alapján joggal kiérdemlő Grizzly-vel. Bár Nitro az elején ügyesen használta ki gyorsaságát, ellenfele végül a kezei közé kaparintotta és nem kegyelmezett: ízzé porrá zúzta szegény Nitro-t, aki néha akkorákat csattant a földön, hogy jó volt nézni. Karjai úgy hajlottak el Grizzly erejétől, mint a szívószál.

Ezután egy különös figura, Ananaskopf ugrott a ringbe. A haja csakugyan ananászos volt és ruházata is emlékeztetett egy kigyúrtabb szigetlakóra. Kimondottan jókedvűen várta ellenfelét. Még akkor sem fagyott le a mosoly az arcáról, mikor J-Hawk belépett a szorítóba. Ananász vidám lelkesedéssel próbálta agyonütni Hawkot, aki ravaszul kitért előle és sok apró csellel folyamatosan összezavarta, majd egyre nagyobbakat rúgott Ananászba. Hawk a publikum „Vért akarunk!” követelődzésére is felelt: úgy fejbe rúgta Ananászt, hogy még az orrát is betörte. Hatalmas K.O.

De ez még csak a kezdet volt. Tolnai újabb harcosokat hívott a küzdőtérre. Az egyik sarokban Ozzy és Ted Wellington, a másikban az akrobata ügyességű 8Ball és Murlock várta a gongot. Kegyetlen pusztítás vette kezdetét, melyet főleg Ozzy sínylett meg. A fürge Murlock és az atlétikus, fehér maszkos tehetség: 8Ball szinte feldarabolta a nehézkesebb Ozzyt. Murlock-ot még el tudta néha hessegetni, de 8Ball teljesen más tészta. Irgalmatlan sebességgel és fürgeséggel uralta a ringet. Vagy elugrott az ütések elől, vagy váratlanul támadott. Szinte megerőltetés nélkül rúgta mellkasba kettős lábbal ellenfelét. Gyakorlatilag levegőben használható lábtörlőként szolgált neki Ozzy mellkasa.
Talán lett volna némi esélye a párosnak, ha Ted Wellington segített volna Ozzy-nak, de sunyin elkullogott a ringtől. Szegény már a halálán volt és segítségért könyörgött, de Ted csak a fejét rázta, ő bizony be nem megy a ringbe. Később, mikor Murlock és társa a győzelmét ünnepelte, a kétszínű Ted Wellington egy kempo bottal támadott a fiúkra. Szeretném feltételezni, hogy jó indulatból, de erre kevés az esély. Még szerencse, hogy az est egyik legparádésabb harcosa, 8Ball résen volt és halálra rugdosta az alamuszi Ted-et, aki megalázva, élettelen ceruzaként gurult be a zuhanyzóba.

Ezt követően Hombre mászott a ringbe. Hogy pontosan mi célból érkezett a gálára, nehéz megmondani, lehet, hogy nem is ide készült. Mindenesetre nem maradt sokáig. Egy Koppány nevű betyár ugyanis minden létező szabályt megszegve küldte a másvilágra. Durva látvány volt. Ezután egy gyors, de mégis csak szabályosabb bunyó keretén belül Hooker verte laposra az igencsak rossz formában lévő Poisont.

A márciusi harcok hangulatát idézte, ahogy Mike Skull az osztrák vadállat helyet követelt magának az arénában. Szerencsére Renegade pár korty töményből és álomszép partnere pillantásaiból erőt merítve Skull minden végtagját nehezen felismerhető pózba roppantotta.

Végül Ben Dover az igencsak kifinomult mozgású vendéggel Nuts-al karöltve próbálta kerékbe törni Icarus karrierjét és őt magát. Nem volt könnyű dolguk, puszta kézzel nem is boldogultak, ezért az ezer sebből vérző halhatatlant székekkel, neoncsövekkel próbálták megpuhítani. Icarus viszont végtelen elszántsággal és vasakarattal állta a sarat. Vérét adta a küzdelemben, de nem hiába. Ezúttal is ő lett a bajnok.

Megérzésem szerint Ben Dover-nek sikerülhetett volna legyőznie őt és meg szerettem volna kérdezni, hogy mi tette a menet végén ilyen dekoncentráltá, de válasz helyett könyökkel állon vágott, ahogy ez felül is látható…

Még több kép és videó a HCW honlapján: www.hcw.hu