Vérfagyasztó Halloween Run a kőbányai pincerendszerben

Kevés futóeseményen győződhet meg róla jobban az ember, hogy szenvedés helyett a mozgás szórakoztató is lehet, mint a Halloween Runon. A kőbányai pincerendszer sejtelmes labirintusában megrendezett szórakoztató ötpróbás futamon ezúttal is a borzongásé lesz a főszerep: idén vámpírok elől fejvesztve menekülve javíthatják meg legjobb idejüket a nevezők.

Az Ötpróba programsorozatának üde színfoltja a Halloween Run, amely évről évre bolondos jelmezekbe öltözött futók sorát vonzza. A sportolás okozta adrenalinfröccsöt halloween alkalmából hátborzongató zajokkal, fényekkel és vámpírokkal megsokszorozó futam 2019. november 3-án rajtol el. A helyszín a ritkán látogatható titokzatos kőbányai pincerendszer, amelyről kevesen tudják, mennyi kultúrtörténeti érdekességet tartogat. Az itt kitermelt kövekből épült fel például több ikonikus budapesti épület, köztük a Lánchíd két pilonja, a Margit híd kőelemei, a Citadella, a Mátyás-templom, a Halászbástya, illetve az Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Állami Operaház.

A Halloween Run vidám családi és baráti programnak ígérkezik, amit sokáig emlegetnek majd az indulók. A rövid ovis, sulis és családi távoktól a félmaratonig széles a versenyszámok választéka, így az edzettség hiánya sem lehet akadály a nevezésnél.
A futáson túl a szervezők várják egy rövidebb és egy hosszabb túra keretin belül is az érdeklődőket. A hosszú túra egy újdonság, a 8 km-es táv kialakításával lehetőség nyílik az 1 Ötpróba pont megszerzésére, mely akár segítséget nyújthat a melegítő eléréséhez is, amennyiben a túrázás pontja hiányzik az öt sportágban való teljesítés eléréséhez.

A futamon Ötpróba-pontok gyűjthetők, amelyeket garantált ajándékokra lehet váltani. Érdemes minél többet sportolni a pontokért, mert a programsorozat végén a 60 pontot elérő ötpróbázók egy sorsoláson is részt vehetnek. A tét pedig nem kicsi: 24 kitartóan sportoló nyertes elutazhat a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, hogy a helyszínen szurkoljon a magyar olimpikonoknak.

Információk a rendezvényről