Csütörtökön a Papp László Sportaréna ismét megnyitotta kapuit, hogy otthont adjon a 12. Viva Comet, könnyűzenei díjátadónak. Mely idén még látványosabb volt, mint valaha.

A gála este 20 órakor kezdődött és a vörös szőnyegen bevonulókat a Viva tv műsorvezetői fogadták, pár mondatos interjú erejéig. Gyönyörködhettünk az érkezők csodás ruhakölteményeiben, amelyek olykor-olykor inkább voltak mulatságosak mintsem szexisek illetve elegánsak.
A díjátadó két műsorvezetője a mindig csinos Iszak Eszti és Sanyóca volt, akik először az est fellépőinek nevét, majd a kategóriákat sorolták fel.

A bulit a Compact Disco Sound of heart című nótája nyitotta meg, mellyel az Eurovíziós dalfesztiválon 24. helyezést értek el. Hozzáteszem számomra ez teljeséggel hihetetlen, hiszen Walkó Csaba és csapata tehetsége megkérdőjelezhetetlen.

Ezt követően került sor a Legjobb videoklip kategória győztesének kihirdetésére. A gömböt Trokán Nóra és Lakatos Márk adta át, melynek odaítéléséről idén nem a közönség, hanem szakmai zsűri határozott. A díjat ezúttal, a tinik kedvence, SP vihette haza.

A magyar LMFAO-ként is emlegetett Kelemen Kabátban fellépését követően az X-faktor mentora, Nagy Feró átadta a Magyar Könnyűzenéért díjat. Amelyet nem az előző évi teljesítmény, hanem teljes zenei munkásságukért ítélnek oda. A díj büszke tulajdonosa, pedig a már több mint húsz éve köztudatban lévő együttes, az Anima Sound System lett. Akik ennek örömére színpadra álltak és ismét betették azt a bizonyos napfényt a szánkba, annak ellenére is, hogy sokan alulértékelik eme zsenialitás művészi értékét.

A Legjobb új előadónak járó díjat a világhírű szupermodell Ebergényi Réka és a magyar mozik szuper szexi sztárja, Fenyő Iván adta át. Az öt jelölt közül a közönség szavazással választotta ki a győztest. A legtöbb voks az egykori Való Világ hősre, Young G-re esett, így ő vehette át a gömböcskét.

Ezt követően pedig bemutatkozott a hip hop krémje, vagyis a Viva Hip Hop Special. Majd ezt követte Tóth Gabi produkciója. Az extravagáns énekesnő, bár tőle szokatlanul nem rockos dallal rukkolt elő, energiájával mégis szétrobbantotta a színpadot.

Majd az Anti Fitness Club lépett színpadra, akiknek első videoklipje, öt éve jelent meg először a Viva képernyőjén. A csapat, akik idén is a Legjobb együttes kategória jelöltjei voltak, legújabb Mennyország című dalukkal örvendeztették meg a nagyérdeműt.

Ezután végre sor került a Legjobb női előadónak járó díj kiosztására. A gömböt  Verrasztó Evelin, illetve a kritika király Puzsér Róbert adta át. Aki természetesen a már tőle megszokott stílusban kifejtette véleményét a magyar zenei életről, kritizálta a tinik ízlését, rágalmazta a popszakmát. A díjat Tóth Gabi vehette át, aki bár finoman, de visszavágott a kritikusnak, majd könnyek között mondott köszönetet. Alázata mindenki számára követendő példa lehet.

A díj átadása után, Király Viktor énekelt, kihez természetesen csatlakozott nővére Király Linda is és elénekelték közös, Move Faster című dalukat.

A tini lányok nagy örömére a folytatásban SP következett, aki az Olyan szép című balladáját keverte az Előtted az út című slágerével. Őt követte a The Carbonfools, melynek piszok jóképű frontembere a Legjobb férfi előadó kategóriában jelöltként is szerepelt, Down című szóló slágerének köszönhetően.

A Legjobb együttesnek járó díjat Zimány Linda modell és Nagy Ervin színész adták át. A gömböt a nézők szavazati alapján a Children of Distance vehette át, akik eredetileg több száz kilométerre éltek egymástól, 2006-os megalakulásukig még csak nem is ismerték egymást.

A fiúk köszönőbeszéde után Barbee lépett színpadra, immár barna hajjal. A tini díva az Érezni fáj című dalát adta elő. Őt követte a „mizu király”, azaz Fluor Tomi és a Paryállat című dal.

Lassacskán pedig a világ is beszűkült, a sors kiosztott néhány pofont. A színpadon Majka, Curtis és BLR az utóbbi hónapok legnépszerűbb dalával, a Belehalok című nótával fokozta tovább a hangulatot.

A fiúkat, Young G és Düki követte, akik egy hatalmas tánckarral megspékelve adták elő Hey című közös dalukat.

Az est talán legfontosabb jelöltjeit, azaz a Legjobb férfi előadó kategóriában lévőket, az ország siket ám talán legbájosabb modellje, Weisz Fanni és a Dumaszínház szerkesztője Litkai Gergely mutatta be. A győztes pedig nem más, mint SP lett, aki ezzel ismét az este sztárjává avanzsálódott.

A díjak így idén ismét gazdára találtak, már csak az est sztárvendége, az angol énekesnő Pixie Lott fellépése volt hátra. A fiatal énekesnő két legújabb slágeréből adott nekünk ízelítőt, mely azt hiszem méltó lezárása volt eme remek estének.

Összességben azt kell, mondjam, csodásan éreztem magam. A magyar zenei élet krémje, mind jelen volt, a gömbök pedig olyanok zsebébe vándoroltak, akik valamit azért csak-csak letettek már az asztalra. Ezennel ugyan a 12. Viva Cometnek vége, de jövőre ugyanekkor ugyanitt ismét találkozunk, akkor talán még a mostaninál is extrémebb látványelemekkel.