Művészet / kultúra

Parasztopera, avagy ilyen is lehetett az élet vidéken
Nehéz szavakba önteni egy ilyen furcsa és mégis érdekfeszítő előadás pillanatait, eseményeit úgy, hogy megmaradjon a titokzatosság is a történettel kapcsolatban.

Angyalok és démonok Hollywoodban: Mihály arkangyal és Azazel démon
Nem szükséges alaposan ecsetelni azt a nyilvánvaló tényt, hogy a közgondolkodásra, és így a tömegkultúrára a legnagyobb befolyást gyakorló médium a film.

Posztmodern alternatívák a 2001: Űrodüsszeia című filmben
A 2001: Űrodüsszeia 1968-ban került bemutatásra, Arhur C. Clarke műve alapján (Az őrszem). Az egész mű a rendező kérésére született, közösen formálták, a könyv írásával párhuzamosan készült a film is. A film az evolúciót fogja át a kezdetektől, alapfeltevése, hogy az emberré válás útján az első lépések megtételéhez földönkívüli segítséget kaptunk.

Fenmo – Többezer éves tradíció a Nagycirkuszban
2011. Szeptember 30-án mutatta be Fenmo című produkcióját a már egész világot bejárt, kínai Jinani Acrobata Csoport. A káprázatos előadást nekünk is volt szerencsénk megcsodálni. Aki a Fenmo mellett dönt, az minden bizonnyal új, egyedi, igazán különleges élménnyel gazdagodik.

Képregény és rajzfilmvilág: Batgirl vagy Supergirl?
Köztudomású tény, hogy a kellő reputációval rendelkező szuperhősöknek az idők folyamán szinte mindig kialakult a női megfelelője, ezzel is színesítve és tágítva a mítoszuk történeteit és cselekményrendszereit.

Kis írógép történelem
Manapság a számítógép szinte teljesen kiszorította, de a mai napig vannak hívei és főleg gyűjtői. Az írógép sok változáson esett át 200 éves történelme folyamán. Feltalálását nem köthetjük konkrétan egy emberhez sem, sokan alakítgatták és hozzátettek mire használható szerkezet jött létre.