2012. évi archívum

A hatalom árnyékában (2011) – Oscar-jelölt 2012
Stephen Myers (Ryan Gosling) a demokrata jelölt Mike Morris kormányzó (George Clooney) legnagyobb támogatója. A kampány egyik fő felelőse 100%-ig biztos abban, hogy a megfelelő embert támogatja. Tudja, hogy helyesen cselekszik. Vagy mégsem?

A tánc mint mozgásforma
Első pillanatban az ember azt gondolja, hogy a csípőt rázni és kacéran mosolyogni nem nagy kunszt. Aztán, ahogy már sokszor megtapasztaltam, nagyon is sokat kell tenni ahhoz, hogy az ember meg tudja csinálni azokat a mozdulatokat, melyek olyan kecsesek és olyan vonzóak a táncosnők körében.

A Vaslady (2011) – Oscar-jelölt 2012
Az embernek a legfontosabb a saját élete, amit maximálisan ki kell használnia. Mindig is ez volt Margaret Thatcher (Meryl Streep) legfőbb jelmondata. Semmi sem lehet ennél előbbre való, ezért életét a politikai karrierjére, a változtatásra, a tenni akarásra tette fel.

A tetovált lány (2011)
Stieg Larsson trilógiájának első darabját, a Tetovált lányt, már 2009-ben filmre vitték az európaiak, Niels Arden Oplev rendező közreműködésével. Talán az amerikai filmgyártás nulla kreativitásának köszönhetően most megtekinthetjük Lisbeth Salander kalandjainak hollywoody köntösbe bújtatott verzióját is.

Versenyben a magyar artisták – Jön a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál!
A kétévente megrendezett Nemzetközi Cirkuszfesztivál nagy kihívás a résztvevő művészek számára. Ritka látványosság ez, megnézni ahogy a világ legjobbjai egymással versengenek. Múlt héten lehetőségem volt részt venni a Fővárosi Nagycirkuszban tartott sajtótájékoztatón, ahol hazai tehetségeink több artistaszámát is megcsodálhattam. Fantasztikus képességűek a fiataljaink, de ha maguk mögé szeretnék utasítani versenytársaikat, a legjobbat kell kihozniuk magukból. […]

Jégbe fagyva – Megnyitotta kapuit Magyarország első jégbárja!
Az idei tél még igazából nem mutatta ki foga fehérjét, ezidáig elkerült minket a vastag hótakaró és a tartós fagy. Aki azonban a „valódi télbe vágyik” és nem riad vissza egy kis fagyoskodástól, annak jó hírrel szolgálhatunk: Megnyitotta kapuit Magyarország és Budapest első jégbárja, az Ice Bar!

A futás öröme
A sportnak és a napi testedzésnek bele kellene férni a mindennapjainkba, akár séta formájában is. Ahhoz, hogy egészséges életet éljünk fontos, hogy megtaláljuk magunk számára a megfelelő mozgásformát. Számomra a futás az, ami néha rendszerességgel, néha pedig rendszertelenül, de jelen van az életemben.

Váll-lapos sportolók (2012)
Hamarosan bemutatják a Független Nemzeti Filmalkotók Közössége (FNFK) legújabb produkcióját, a „Váll-lapos Sportolók” című dokumentumfilmet.

Barátság extrákkal
Elöljáróban csak annyit: NEM A FILMRŐL LESZ SZÓ! Hanem valamiről, amit akár valós események is ihlethettek volna, valamiről, ami létezik, ami bár nem annyira hétköznapi, sőt merően eltér a szokványostól, de mégis csak van.

Folklór és a Funky találkozása: Bemutatkozik a FolkFunk Superstars
Napjainkban egyre elterjedtebb, hogy a hazai zenekarok több olyan szerzeménnyel rukkolnak elő, amiben több zenei stílus keveredik. A 2009-ben alakult Folkfunk Superstars együttes is ezt az irányvonalat képviseli: zenéjük különleges elegye a magyar népzenei és a funky elemeinek.

Magyar fiatalok külföldi munkavállalása
A társadalom érintettsége jelenleg a háborús időszakokat idézi, csak most nem halottakról esik szó: nincs olyan família, ahol egy közeli vagy távoli családtag ne tartózkodna állásügyileg külföldön, aki jobb esetben is csak a kötelező ünnepi pofavizitre tántorog haza.

Parasztopera, avagy ilyen is lehetett az élet vidéken
Nehéz szavakba önteni egy ilyen furcsa és mégis érdekfeszítő előadás pillanatait, eseményeit úgy, hogy megmaradjon a titokzatosság is a történettel kapcsolatban.