Filmajánló
Oscar 2015 – Rendíthetetlen (2014)
A Rendíthetetlen címet viselő film Louis Zamperini (1917-2014) életének állít méltó emléket.
Oscar 2015 – Kódjátszma (2014)
A II. világháború hadműveletei során hatalmas hangsúlyt kaptak a különféle katonai kódok, illetve az azok megfejtésére irányuló törekvés. A szövetségesek ennek (is) köszönhették Hitler ellen aratott elsöprő győzelmüket.
Oscar 2015 – Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje (2014)
Inárritu filmjeiben mindig nagy hangsúlyt kap az emberi lélek küzdelmeinek ábrázolása, ez – szerencsére – ezúttal sincs másként!
Az üldözött (2013)
Az üldözött nem a hidegháború idején, hanem a 2001. szeptember 11-i Amerika elleni terrortámadást követően játszódik.
SIN CITY: Ölni tudnál érte (2014)
Nagy várakozással váltottam jegyet a Sin City második részére, mert a Bűn városának 2005-ben bemutatott első része minden szempontból elnyerte tetszésemet.
LUCY (2014)
Mi lenne ha valaki agykapacitásának 100%-ával gazdálkodhatna? Erre próbál választ találni Luc Besson rendező a legújabb filmjében.
Halálos iramban (2001) – DVD ajánló
Ebben a filmben minden a kocsik körül forog, és bizony itt még a hölgyemények is megmakacsolják magukat, ha netán nem a szívük választottja győz a (mellesleg illegális!) gyorsulási versenyen – akkor már próbálkozhat is az illető valaki másnál!
Derekasság a filmiparban
A film sajátos történetét tekintve tisztán szórakoztatóipari termék, még annak ellenére is, ha a legfiatalabb művészeti ág termékeként saját, csakis rá jellemző, ún. filmszerű eszközökkel rendelkezik (pld. montázs, snittek, plánok, stb.).
Nyitott szívvel – À coeur ouvert (2013)
Javier (Edgar Ramirez) és Mila (Juliette Binoche) ugyanabban a kórházban megbecsült szívsebészek, férj és feleség. Őrülten szerelmesek egymásba, szenvedélyesek mind a munkájukban, mind azon kívül is.
Szép remények (2012)
Mostanában elkényeztettek minket a filmkészítők, mert volt részünk jó pár remekbe szabott, romantikus kosztümös feldolgozásban. A Nyomorultak és az Anna Karenina után itt van a legújabb elvarázsolódás: a Szép remények című regény grandiózus adaptációja.
A világűr meghódítása (2013): Három dimenziós előadás a TIT Planetáriumban
A Fővárosi Nagycirkuszba, az Állatkertbe, a Vidámparkba tett családi kirándulások mind-mind kedves és meghatározó gyermekkori emlékeim közé tartoznak. Ebbe a felsorolásba szervesen illeszkedik maga a Planetárium is: kisgyermekként ámulva ültem be a kupola-szerű vetítőterembe, hogy a világűr titkai feltáruljanak előttem.
Dredd 3D (2012) – a legmenőbb disztópikus szuperhős
1997-ben történt, hogy elnézően mosolyogtunk a kissé bugyuta, ám legalább humorral spékelt Dredd bíró jövőbeli kalandjain. A főszereplő a mimikai bravúroktól mentes, egyféle szájbiggyesztésben jeleskedő Sylvester Stallone volt, de így is megkedveltette velünk a fanyar iróniával átszőtt anti-utópiát.
Lánybúcsú (2012) – Korlátolt és közepesen közönséges
Csak azért, mert egy filmet már a címben közönségesnek és egyszerűnek neveztem, attól még az egy bizonyos lelki szürkeséggel és visszafogott intelligenciával rendelkező közönséget akár órákra is leköthet. Attól még, hogy valami trágár, vagy a lényegét kifejezetten a taratlom nélküli szex alapkövére építi, még lehet szórakoztató.
A nyomorultak (2012) – A tökéletes mű
Alig akad olyan, aki nem ismerné Jean Valjean és Javert főfelügyelő szívszorítóan tragikus és becsületes küzdelmét, vagy Cosette és Fantine keserű sorsát. A 2012-es év legnagyobb filmes élménye a legjobb választás a legszebb ünnepünk előtt…